Magyar Utánpótlás Sport

Újra kárpátaljai utánpótlástornán vett részt a DPASE U19

Újra kárpátaljai utánpótlástornán vett részt a DPASE U19
A Dunaújváros PASE U19-es utánpótlás csapata a májusi torna után most újra Kárpátaljára látogatott, ahol a Nagy József 70. születésnapjának tiszteletére rendezett focitornán vett részt a nagyszőlősi járásban található Tiszasásváron. A június 16-17-én rendezett torna egy újabb emlékezetes állomás volt a fiatalok változatos edzésprogramjában.

Újra kárpátaljai utánpótlástornán vett részt a DPASE U19

A dunaújvárosi csapatnál kiváló a hangulat, hiszen immár végleges, hogy a gárda újra a másodosztályban szerepelhet a következő szezontól. Utólag elmondható, hogy a DPASE a Soproni VSE ellen játszott osztályozómeccsek eredményétől függetlenül is felkerült volna, de a pályán sem hagytak kétséget afelől, hogy melyik a jobb csapat. (Az osztályozót 2-1-es összesítéssel, a második meccset egygólos idegenbeli győzelemmel nyerte a Dunaújváros PASE.)

Tekintettel arra, hogy egykori bajnokcsapatról van szó, a ",,feltámadás" végül is várható volt. A jelenlegi vezetés igyekszik minden feltételt biztosítani ahhoz, hogy Dunaújvárosnak újra kiváló csapata legyen. A másodosztályú tagsággal pedig újabb lehetőségek nyílnak a klub előtt.

Újra kárpátaljai utánpótlástornán vett részt a DPASE U19

A Dunaújvárosi PASE évek óta jó kapcsolatot ápol több határon túli település labdarúgó csapatával. Már korábban is előfordult, hogy ezeken a kapcsolatokon keresztül igazi tehetségekre bukkantak, mostantól azonban erre fokozott figyelmet kívánnak fordítani. Ezért is bizonyult kiváló lehetőségnek ez tiszasásvári megmérettetés, hiszen rengeteg fiatal és tehetséges labdarúgó mutathatta meg mit tud a kárpátaljai tornán. Az utánpótlás nevelés csak így működhet igazán jól. Az ilyen hosszú távú programban kiemelt fontosságú az együttműködés a Magyar Labdarúgó Szövetség, a magyarországi- és a határon túli magyar klubok között, mert csak így lehet a rendszert eredményesen működtetni és az igazán tehetséges labdarúgókat időben felfedezni, kiválasztani.

A tiszasásvári sporteseményt a DPASE szervezte, tiszteletbeli elnöke pedig a 70. életévét ünneplő Nagy József volt, aki 24 évig a Leningrádi Megyei Labdarúgó Szövetség elnökeként dolgozott. A csantavéri kispályás tornával ellentétben a mérkőzések ezúttal nagypályán zajlottak. Méghozzá rendkívül jó iramú, izgalmas és jó hangulatú meccsek voltak, amelyeken a dunaújvárosi fiatalok ismét remekül helyt álltak. A meccsek után a fiatalok ezúttal is részt vettek egy professzionális fizikai-, egészségügyi állapotfelmérésen.

Újra kárpátaljai utánpótlástornán vett részt a DPASE U19

A Dunaújvárosi PASE utánpótláscsapatainak további programja: június 24-28 között Dunaújvárosban rendezik a Határontúli Sportoló Fiatalok Táborát, ahová zentai, csantavéri és nagyváradi fiatalokat várnak, akik egy komoly edzőtáborban vehetnek részt a hazai utánpótlásgárdákkal. Július végén pedig újra Csantavéren szerepelhet majd egy dunaújvárosi utánpótláscsapat.

Tiszasásvár, 2013.06.17.

Fotók: Szőke Dániel Bogdán