Magyar Utánpótlás Sport

Véget ért a III. Dunaújváros PASE Kupa

Véget ért a III. Dunaújváros PASE Kupa
Tegnap véget ért a III. Dunaújváros PASE Utánpótlás Labdarúgó Kupa. A három játéknapos torna második és harmadik fordulója zajlott e hétvégén. (Az első játéknapról itt talál olvasnivalót.) Szombaton az U6-os és U9-es, vasárnap az U7-es és U10-es korosztály játszott. Mindkét nap reggeltől estig tartott a móka. A kupán összesen 18 csapat, majdnem 200 labdarúgó palántája rúgta a bőrt. A verseny minden korosztályban szorosra sikeredett. Végül az U6-ban a Bajai LSE, U7-ben és U9-ben a Videoton, U10-ben pedig a PMFC-Matias győzött.
Fotó: dpase.hu
Fotó: dpase.hu

Tényleg szoros volt a mezőny, amit az is mutat, hogy a meccsek sokszor csak 1-1 gólon múltak, sőt a végső sorrendet többször büntetőkkel döntötték el. A különdíjakról döntő zsűri dolga sem volt éppen egyszerű, mert sok jó egyéni teljesítményt is láthatott a közönség. Azért végül sikerült dűlőre jutniuk.

Szombaton a Dunaújváros PASE képviseletében Vígh György elnök, a csapat játékosa Szalai Tamás és Bakos Zsolt, a futballiskola koordinátora adta át az érmeket és serlegeket. Vasárnap ugyanezt a DPASE képviselői mellett Sztankovics László, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke tette meg.

Íme, a két hétvégi versenynap eredményei:

2. JÁTÉKNAP - SZOMBAT


Az U6-os korosztály végeredménye:

1. Bajai LSE

2. Dunaújváros PASE - piros

3. Tolle UFC Szekszárd

4. Méhecskék SE Kalocsa

5. Videoton FC

6. Dunaújváros PASE - fehér

7. Mészöly Focisuli

8. Ercsi Kinizsi SE

Fotó: dpase.hu
Fotó: dpase.hu

Különdíjak:

Gólkirály: Mándity Márkó (Bajai LSE)

Legjobb játékos:  Lendvai Martin (Dunaújváros PASE piros)

Legjobb hazai játékos: Varga Nándor

 

Az U9-es korosztály végeredménye:

1. Videoton FC

2. PMFC-Matias

3. Mészöly Focisuli

4. Dalnoki Akadémia

5. Méhecskék SE Kalocsa

6. Tolle UFC Szekszárd

7. Dunaújváros PASE - piros

8. Csepel FC

9. Baracs SE

10. Dunaújváros PASE - fehér

Fotó: dpase.hu
Fotó: dpase.hu

Különdíjak:

Gólkirály: Sárosi-Menyhei Dávid (Mészöly Focisuli)

Legjobb játékos: Vas Bence (PMFC-Matias)

Legjobb kapus: Farkas I. Bence (Videoton FC)

Legjobb hazai játékos: Hegedűs Levente

Fotó: dpase.hu
Fotó: dpase.hu

3. JÁTÉKNAP - VASÁRNAP


Az U7-es korosztály végeredménye:

1. Videoton FC

2. Mészöly Focisuli SE

3. Méhecskék SE Kalocsa

4. Csepel FC

5. Dunaújváros PASE - piros

6. PMFC-Matias

7. Tolle UFC Szekszárd

8. Dunaújváros PASE - fehér

Fotó: dpase.hu
Fotó: dpase.hu

Különdíjak:

Gólkirály: Kovács Bence (Videoton FC)

Gólkirály: Kanalas Attila (Dunaújváros PASE)

Legjobb játékos: Szekér Botond (Mészöly Focisuli)

Legjobb hazai játékos: Kovács Martin

 

Az U10-es korosztály végeredménye:

1. PMFC-Matias

2. Mészöly Focisuli

3. Csepel FC

4. Videoton FC

5. Főnix

6. TASK-Tatabánya

7. Tolle UFC Szekszárd

8. Méhecskék SE Kalocsa

9. Dunaújváros PASE - fehér

10. Dunaújváros PASE piros

Fotó: dpase.hu

Fotó: dpase.hu

Különdíjak:

Gólkirály: Urbin Martin (Csepel FC)

Legjobb kapus: Budzsázklia Benett (PMFC-Matias)

Legjobb játékos: Keresztes Noel (PMFC-Matias)

Legjobb hazai játékos: Kozma Zalán