Magyar Utánpótlás Sport

300 ezer magyar tanuló sportolt az Európai Diáksport Napján

300 ezer magyar tanuló sportolt az Európai Diáksport Napján

A magyar kezdeményezésű Európai Diáksport Napján 26 országban több mint kétmillió diák sportolt egyszerre legalább 120 percet. A hazai központi rendezvény helyszíne ezúttal a kőbányai Szent László Gimnázium volt.

Balogh Gábor, a szervező Magyar Diáksport Szövetség elnöke kiemelte, hogy a hazai 3500 tanintézményből 1000 általános- és középiskolában, mintegy 300 ezer diák mozgott egyszerre. Magyarországon 11 éve tartották meg először a Magyar Diáksport Napját, amelyet 2015-ben sikerült európai szintűre emelni. Balogh Gábor, szerint a mozgást népszerűsítő, számos sportág bevonásával zajló rendezvény egyúttal komoly közösségi élményt is nyújtott a diákoknak.

 

26 országban több mint kétmillió diák sportolt egyszerre legalább 120 percet az Európai Diáksport Napján

26 országban több mint kétmillió diák sportolt egyszerre legalább 120 percet az Európai Diáksport Napján 

 

A hivatalosan az Európai Diáksport Napja - Magyarország elnevezésű rendezvény egyik fővédnöke ezúttal is Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke volt, aki köszöntőjében azt mondta, az esemény fő célja, hogy felhívja a figyelmet a mindennapos mozgás szükségességére. Az Európai Diáksport Napjának hazai eseményein neves magyar élsportolók is megjelentek, így Kőbányán Cseh László, Békéscsabán Baji Balázs, Hevesen pedig Biros Péter aktivizálta a tanulókat.

 

MTI/T.D.