Sporthírek

Megújul a dunaújvárosi uszoda

Megújul a dunaújvárosi uszoda

Megkezdődött az Új városi fürdő- és vízisport centrum és a Fabó Éva Sportuszoda felújítása Dunaújvárosban, a kettő költségvetése együtt 4,5 milliárd forint lesz.

Az összegben benne van az élményfürdő megvásárlására fordított összeg is, amelyre a kormány közel 900 millió forintot adott az önkormányzatnak. A fejlesztések a Modern Városok Program keretében valósulnak meg. A felújításhoz szükséges kiviteli tervek is elkészültek, keretében részletesen fel kellett mérni az évek óta használaton kívüli létesítményt, a medencéket, csúszdákat, uszodatechnikai- és gépészeti rendszereket, a villamos hálózatot és a tűzvédelmi rendszereket is.

 

Megkezdődött az Új városi fürdő- és vízisport centrum és a Fabó Éva Sportuszoda felújítása Dunaújvárosban

Megkezdődött az Új városi fürdő- és vízisport centrum és a Fabó Éva Sportuszoda felújítása Dunaújvárosban

 

Hamarosan elkezdhetik a medencetestek javítását, a sérült burkolatok és felületek javítását. Várhatóan decemberben az uszodatechnikai kivitelezések is elkezdődhetnek. A tervek szerint tavasszal kezdődhet a már felújított élményfürdő próbaüzeme, ezt követően pedig megkezdik a közvetlenül mellette fekvő Fabó Éva Sportuszoda felújítását is.

 

MTI/T.D.