Sporthírek

Súlyemelő edzőközpontot avattak Rákospalotán

Súlyemelő edzőközpontot avattak Rákospalotán

Felavatták a Magyar Súlyemelő Szövetség vadonatúj edzőközpontját a XV. kerületben, melyet a Budai II László Stadion központi épületében alakítottak ki egy év alatt.

A többszintes centrum 130 millió forintba került, s helyet kapott benne egy 250 négyzetméteres edzőterem, továbbá rekreációs és orvosi szoba, öltözők és zuhanyozó, mosó- és szárítóhelyiség, valamint egy szállórész is. "A sportállamtitkárság adott nyolcvanmillió forintot a beruházásra, a Magyar Súlyemelő Szövetség hozzátett ehhez eszközökben ötvenmilliót. Emellett a kerületi önkormányzat is nagy segítséget nyújtott azzal, hogy tizenöt évre biztosította nekünk ezt a termet" - mondta el Dobos Imre, a sportági szövetség elnöke.

 

Súlyemelő edzőközpontot avattak Rákospalotán

Súlyemelő edzőközpontot avattak Rákospalotán

 

A kiváló szálláslehetőségnek is köszönhetően az edzőközpontban táborozhatnak a felnőtt és korosztályos súlyemelő válogatottak külföldre utazásuk előtt, az elnök szavai szerint közvetlenül a versenyeket megelőzően itt végezhetik el az utolsó simításokat, a felkészülés végső, finomító szakaszát. "Lehetőséget biztosítunk itt a kerület fiataljainak is ahhoz, hogy a sportágunkkal közelebbi kapcsolatba kerüljenek, s ami ugyancsak roppant fontos, itt lesz a Testnevelési Egyetem és a szövetségünk közötti megállapodásnak megfelelően a súlyemelőedzők képzésének gyakorlati oktatóközpontja" - mondta Dobos Imre.