Sporthírek

A sporttal kapcsolatos hármas célrendszerről is beszélt Simicskó István

A sporttal kapcsolatos hármas célrendszerről is beszélt Simicskó István

A sport az ország egyik sikerágazata - véli Simicskó István sportért felelős államtitkár (Fidesz-KDNP).

Simicskó István sportért felelős államtitkár (Fidesz-KDNP).

A politikus az MTI-nek adott évértékelő interjúban elmondta: a kormány továbbra is értéknek tekinti a sportot, az eredmények pedig azt jelzik, hogy a sport a nemzet közös értéke. Emlékeztetett arra, hogy a 2015-ös költségvetésben 118,8 milliárd forint a sporttal kapcsolatos összeg.

Az államtitkár beszélt a sporttal kapcsolatos hármas célrendszerről is. Ennek egyik eleme, hogy minden gyermek sportoljon. A másik cél, hogy Magyarország minél több világversenynek adjon otthont. A harmadik cél a létesítmények fejlesztése. Kiemelte, hogy 2010 és 2014 között 880 településen sikerült sportcélú beruházásokat megvalósítani. Jövőre újabb 70 létesítmény készül el.

 

MTI/MCOnet