Sporthírek

Bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka

Bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka

A Magyar Úszó Szövetség 110 éves fennállásának évfordulója alkalmából bejelentették, hogy öt új taggal bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka Kovács Ágnes, Kovácshegyi Ferenc, Török László, valamint posztumusz Csik Ferenc és Novák Éva beiktatásával.

Wladár Sándor, a szervezet elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az idei év történelmi volt a magyar úszósport számára, elsősorban a hazai rendezésű vizes világbajnokság miatt. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az évet értékelve elmondta, hogy az uszodákban zajló óriási munkának és a kimagasló magyar sportdiplomáciának köszönhetően a magyar úszósport és egész Magyarország 2017-ben mérföldkőhöz érkezett.

 

Bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka

Az idei év történelmi volt a magyar úszósport számára

 

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ígéretet tett arra, hogy a MOB mindent meg fog adni a magyar úszóknak a sikeres ötkarikás felkészüléshez. A beszédeket követően iktatták be a hírességek csarnokának legújabb öt tagját, akikről egy-egy kisfilmben emlékeztek meg. Az ünnepség végén az összes idei felnőtt és utánpótlás korú Eb- és vb-érmest díjazták.

 

MTI/T.D.