Sporthírek

Fazekas Sándor szerint fogathajtó nagyhatalom vagyunk

Fazekas Sándor szerint fogathajtó nagyhatalom vagyunk

Magyarország immár negyedszer ad otthont a kettesfogathajtó világbajnokságnak, melyen elhangzott: a fogatversenyt űző országoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a fogathajtás újból olimpiai sportág legyen.


A világversenyt megnyitó Fazekas Sándor földművelési miniszter arról a kormányzati szándékról beszélt, amely az utóbbi években a hazai lovassport és lovasturizmus fokozatos újjáéledését segíti. „A Kormány számára kiemelten fontos, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon. Ezért indította el 2012-ben a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelynek célja a magyar fajták és állami ménesek megőrzése, a teljes lovas ágazat megújítása. E program keretében valósult meg fábiánsebestyéni Kinizsi Park fejlesztése is, amely méltó helyszínt biztosít a VB sikeres megrendezéséhez” - hangsúlyozta dr. Fazekas Sándor.

 

 fogathajtás, olimpia

 

A fogatversenyt űző országoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a fogathajtás újból olimpiai sportág legyen





Úgy tartják a világban, hogy Magyarország „fogathajtó nagyhatalom”, ami nagy múltú állami méneseinknek és az ott kitenyésztett lófajtáknak köszönhető – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, a kormány számára kiemelten fontos, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon.  A rendezvényen Farkas Sándor, a szervező bizottság elnöke köszöntőjében utalt rá: ha Magyarország megpályázza, és esetleg elnyeri a 2024-es olimpia rendezési jogát, rendező országként lehetőséget kap arra, hogy 1 – 2 sportágat felvegyen az olimpia műsorába. „Úgy vélem itt az ideje, hogy hazánk a FEI-vel és más, fogatversenyt űző országokkal együttműködve mindent megtegyen annak az érdekében, hogy a fogatverseny több ezer év után ismét olimpiai sportág legyen.„ – hangsúlyozta.


MTI/MCOnet
Fotó: Pelsőczy Csaba