Sporthírek

Forlán megnyerte az Atleticonak az Európa Ligát

Forlán megnyerte az Atleticonak az Európa Ligát
Diego Forlán két kóljával, kétszer tizenöt perces hosszabbítás után az Atletico Madrid nyerte meg 2-1-re az Európa Liga első kiírását a Fulham ellen.
Bravúrok sorozata az egyik oldalon, szerencsék sorozata a másik oldalon. Előbbi a Fulham csapatát, utóbbi az Atletico Mardidot jellemezte az Európa Liga küzdelmeiben. De a két csapat eljutott a hamburgi döntőig, hogy elhódítsa az Európa Liga trófeáját. Az angolok első európai kupadöntőjükön vannak túl, míg a spanyolok már buktak is el finálét és nyertek is Kupagyőztesek Európa-kupáját. A kis történelmi históriához azt is meg lehet említeni, hogy a Fulham még sosem játszott spanyol csapat ellen ilyen rangos sorozatban. Már a mérkőzés elején látható volt a spanyolok fölénye, hiszen jóval képzettebb és nevesebb játékosokat tudnak felmutatni. A 12. percben jött is az első lehetőség, egy eladott labda után Forlán került helyzetbe és találta el a kapufát. Az első angol helyzetecskére a 17. percig kellett várni, Gera kapásból lőtte el a labdát a kapu fölé.

Forlánt ünnepelte mindenki az első gól után

Forlánt ünnepelte mindenki az első gól után

De három perccel később már komolyabb veszély fenyegette De Gea kapuját. Simon Davies lött kapásból, ám a 19 esztendős hálóőr védett. Folyamatos volt az Atletico fölénye, amelynek következtében a 32. percben megszületett a vezető találat. Simao továbbítot Agüero felé, aki ezután eltörte nagyon a labdát lövés közben, amely éppen a leshatáron helyezkedő Diego Forlán elé került. Neki pedig semmi más dolga nem volt, csak elpasszolni Schwarzer mellett a labdát.

Schwarzer nyújtózkodott, de nem érte el a labdát a 116. percben

Schwarzer nyújtózkodott, de nem érte el
a labdát a 116. percben

A Fulham részéről pedig hamar jött a válasz. A félidőben sérülése miatt lecserélt Zamora forgatta be védőjét, majd be is fejezhette volna az akciót, ám hosszan szöktette magát. A labda Gera elé került, aki beívelt, Assuncao még belecsúsztatott és éppen így lett jó Daviesnek a hosszú oldalon, aki egyből a rövidbe lőtt. A játékrész hátralévő idejében a spanyolok alaposan megdolgoztatták a Fulham kapusát, akinek bizony résen kellett lennie. A szünet után valamivel feljavult a Fulham játéka, már kevesebb hiba volt a csapatrészek tevékenykedésében. Ez jól is látszott, mivel Quique Sanchez csapata már nem tudott annyi lehetőséget kialakítani. Viszont Simao és Reyes lecserélésével jelentősen visszaesett az Atletico kombinatív széjátéka. A rendes játékidő nem hozott döntést, jöhetett a kétszer 15 perces ráadás, ahol már egyik csapat sem mert kockáztatni. A hosszabbítás első felének végén majdnem jött egy újabb spanyol találat. Forlán ment el Hughes mellett a bal szélen és tette középre a labdát az alapvonaltól.

Az Atletico játékosai emelhették magasba a trófeát

Az Atletico játékosai emelhették magasba a trófeát

Agüero nem tudta már kapu felé kanalazni a labdát, ráadásul Jurado is lemaradt, de csak centikkel ment kapu mellé a labda. A 116. percben viszont jött a hidegzuhany Roy Hodgson csapatára. Agüero verte meg Hughest és tette középre a labdát. Érkezett Diego Forlán és finom mozdulattal kapu felé próbálta irányítani a labdát, amely mellé ment volna, csakhogy Hangeland vádliján még megpattant és így védhetetlen lett Schwarzer számára. A Fulhamtől nem érkezett válasz,így Rizzoli játékvezető lefújta az Európa Liga történetének első fináléját, a spanyolok pedig ünnepelhettek és ünnepelhették Forlánt, aki ismét eldöntött egy mérkőzést, nem is akármilyet.


p.sz.

Európa Liga hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu