Sporthírek

Gera a Fulham hőse

Gera a Fulham hőse
Tegnap este az Európa Liga elődöntőjének visszavágóján hátrányból fordítva nyert a Fulham 2-1-re a Hamburg ellen. A győztes találatot Gera Zoltán szerezte.
Gera Zoltán a Fulham hőse. Ezt a titulust senki sem veheti el tőle jelen pillanatban. Annak ellenére, hogy az első félidőben igen nehézre fordult a helyzet Petric szabadrúgás bobagóljával, ismét bizonyította Roy Hodgson csapata, hogy elképesztő lelki erővel rendelkezik. A 69. percben viszont Simon Davies pazar labdakezelési technikájának köszönhetően egalizált. Az előre ívelt labdát egy finom bokamozdulattal maga elé tette, egy finom emelés és gól. Nyolc perccel később pedig jött a hős.

Gera ki sem látszott a Fulham öröméből

Gera ki sem látszott a Fulham öröméből

Szöglet után Gera szerezte meg a lepattanó labdát és azzal, ahogyan átvette a labdát becsapta a védőt és a kapust is, majd ballal a kapuba lőtt.  A Craven Cottage egyszerre felrobbant a hangorkántól. Ez elegendő is volt az Európa Liga döntőbe jutáshoz, mert bizony a Fulham idáig menetelt. "Nagyon boldog és büszke vagyok és nem tudom elhinni ebben a pillanatban sem, hogy európai döntőt játszunk"- mondta Gera Zoltán. "Úgy gondolom, az első félidőben jól játszottunk, volt néhány jó lehetőségünk, de Petric találata csodálatos szabadrúgás volt. A szünetben az első félidőrőlbeszélgettünk és arról, mit kell csinálnunk a másodikban."

A Craven Cottage egyszerre felrobbant a gól láttán

A Craven Cottage egyszerre felrobbant a gól láttán

"És úgy gondolom, a csapat megmutatta, hogy tudunk jól játszani és megváltoztatni a játékot." A Fulham a május 12-i finálét az Atletico Madrid ellen fogja vívni. A spanyolok 2-1-re kikaptak a Liverpooltól a hosszabbításban, ám az idegenbeli gólnak köszönhetően az angolok búcsúztak. Gera zoltán viszont nem igazán izgatja, melyik csapat ellen kell játszani a hamburgi döntőt. Egyedül az a fontos, hogy legyőzzék és megnyerjék a trófeát.


p.sz.

Európa Liga hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu