Sporthírek

Petric volt a nyerőember, Gera Zoli gólpasszával folytatódik az álom

Petric volt a nyerőember, Gera Zoli gólpasszával folytatódik az álom
A Wolfsburg otthonában az első percben rúgott Zamora góllal eldöntötte a továbbjutás kérdését a Fulham. A Hamburg pedig egyedüli német csapatként az EL elődöntőben, miután 3-1-re legyőzte a Liége csapatát idegenben.
Elképesztően kezdte a Fulham a mérkőzést a Wolfsburg otthonában. Az első percben senki sem tartotta meg földön a labdát, amely végül Geránál kötött ki, aki lendítette a lábát, mintha lőne, de közben Zamora felé pesszolt. Az angol támadó pedig zseniálisan befordult és ballal a kapuba passzolt. Jönnie kellett a Wfl-nek a szépítéshez, ám nagyon ritkán jutottak el a farkasok a Fulham kapujáig. De amikor ott voltak Schwarzernek bizony bravúrokat kellett véghez vinnie. A két csatár, Dzeko és Grafite ezúttal nem igazán értette meg egymást, mivel egyszer még egymást is zavarták egy beívelt labdánál, amin össze is vesztek. Mivel a Wolfsburgnak mennie kellett előre, a Fulhamnek jó lehetőségei adódtak kontrákra.

Dzekoéknak semmi sem jött össze, a Fulham nyert

Dzekoéknak semmi sem jött össze, a Fulham nyert

Így Zamora lépett meg és majdnem megszerezte a második találatot, de Benaglio hárított nagy nehezen. A 76. percben Simon Davis is betalálhatott volna, de a kapusba lőtte a labdát. A meccs hajrájában Dzeko a kapufát is eltalálta, Grafite ismétlését pedig Hangeland sarkazta ki a kapu torkából. Így a Fulham 3-1-es összesítéssel jutott az Európa Liga elődöntőjébe, ahol a Hamburg ellen mérkőzik meg. A hamburgiak a Standard Liége otthonába látogattak. Az első mérkőzésen 2-1-re nyertek hazai pályán, így óvatosnak kellett lenni a Liége ellen. Ám Labbadia csapata már a 20. percben vezetést szerzett.

Petric (kékben) nagyot játszott a Liége ellen

Petric (kékben) nagyot játszott a Liége ellen

Petric előzte meg a kapust egy balról jövö beadás után és fejelt a hálóba. De a 33. pecben Pocognoli szabadrúgása után De Camargo maradt teljesen üresen a hosszún és fejelt a Hamburg kapujába. De mindössze két percig örülhettek a hazaiak. Ismét balról jött befelé a labda, és megint Petric érkezett és fantasztikus ollózós mozdulattal a kapuba tessékelte a labdát. A 94. percben egy nagy kavarodás után Guerrero biztosította be a vendégek győzelmét. Így a Haburg 5-2-es összesítéssel lépett tovább.


p.sz.

Európa Liga hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu