Sporthírek

Az Inter elfogadta a Real ajánlatát

Az Inter elfogadta a Real ajánlatát
Úgy tűnik mégis létrejön a megállapodás a Real Madrid és a Bajnokok Ligája-győztes Inter között Maicon ügyében. Olasz lapértesülések szerint a Real Madrid 28 millió eurót fizet az Inter csapatának a védőért.
Már régóta beszédtéma a sajtóban, hogy az olasz bajnoki címvédő Inter brazil csillagáért harcol a José Mourinho által vezetett Real Madrid. A protugál edző nem titkolt célja volt a galaktikusok védelmének megerősítése, így mindent megtett Maicon megszerzéséért. A brazil válogatott hátvéd, aki tagja volt a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra kiutazó brazil keretnek, most úgy tűnik ismét együtt dolgozhat José Mourinhoval. A portugál zseni a tavalyi szezonban mindent megnyert az Inter csapatával, és Mourinho célja most, hogy a Real Madriddal is véghez vigye ezt.

Mourinho harcol Maiconért

José Mourinho mindenkit megkaphat

Több olasz lap is arról számolt be, hogy az Inter 28 millió euróért adta el a brazil sztárjátékost a Realnak, és a királyi gárdának már csak Maiconnal kell megegyeznie. Erre a következő 24 órában akár sor is kerülhet. Igaz Maicon évente 6 millió eurót kér fizetés gyanánt, a Real Madrid elnöke, Florentino Perez ezzel szemben 5.5 millió eurót kínál a brazilnak.
Ezekután kijelenthetjük, hogy Jose Mourinho ismét bebizonyította, hogy ha ő egyszer kitalál valamit, azt bármi áron el is éri. A Real Madrid szurkolói pedig örülhetnek Maicon érkezésének.


p.sz.

Serie A hírek

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on!

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Webwww.mconet.hu
E-mailinfo@sport-net.hu