Sporthírek

Bajban a Roma

Bajban a Roma
Három fordulóval a Serie A küzdelmeinek vége előtt a Roma a Sampdoria elleni vereségével két pontos hátrányba került a listavezető Interrel szemben.
A Roma sorsa a saját kezében volt egészen addig, amíg ki nem kapott 2-1-re a Sampdoriától hazai pályán. Bár csodálatosan idult a találkozó a farkasok számára - Totti szerezte meg a vezetést a 15. percben - a Sampdoria Pazzini duplájával megfordították az állást és nyertek. A Samp így vissza vette a BL selejtezős helyet a Palermotól, amely a Milant verte meg 3-1-re. A Roma ezzel a vereséggel nagyon súlyos pontokat hullajtott. Érezhetően nagy volt a feszültség a pályán, hiszen Vucinic még saját csapattársával Perottaval is össze szólalkozott, Tottinak kellett lecsitítania támadó társát. "Mi voltunk felelősek a saját sorsunkért, de most már nem"- vallotta be Ranieri, a Roma trénere a mérkőzés után. "Sajnos nem voltunk elég szilárdak a szünet után és ebből a Samp hasznot húzott."

Lehet, hogy Tottiék most bukták el a Scudettot

Lehet, hogy Tottiék most bukták el a Scudettot

Az Inter még idegenben játszik a Lazioval és a kieső Sienaval, közben hazai pályán a Chievoval, míg a Roma ellenfelei sem lesznek túl acélosak (Parma,Cagliari,Chievo). Ranieri csak abban bízhat, hogy a városi rivális Lazio valahogy megszorongatja az Intert a hétvégén, de ez szinte lehetetlen. "Nem tudom, hol tudna pontokat veszíteni az Inter"- fogalmazott Ranieri. "Csak azt tudom, hogy bele kell adnunk mindent. Az a szomorú tény, hogy a sorsunk már nem a mi kezünkben van. A Scudettoról az utolsó fordulóban fogunk dönteni. Elbuktunk, de lábra kell állnunk. A szerencse velünk volt a derbin, de ezen az estén nem." Amennyiben a Roma elbukja a bajnokságot, még mindig megmenthető a szezon, mivel május 5-én a Coppa Italia fináléjában éppen az Inter ellen küzdhetnek meg.


p.sz.

Serie A hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu