Sporthírek

Diaby döntötte el a Liverpool elleni rangadót

Diaby döntötte el a Liverpool elleni rangadót
Az Arsenal egymás utáni harmadik rangadóját már sikerrel zárta. Abou Diaby a 72. percben fejjel szerezte meg az Arsenal győztes gólját a Liverpool ellen.
A Premier League küzdelmeiben az Arsenal ismét nagy falatot kapott vacsorára. Az Emirates-stadionban fogadták a nyomukban loholó Liverpoolt. Rafa Benitez együttese mutatott jobb formát, az elmúlt öt mérkőzésen nem kaptak ki, míg Arsene Wenger csapata csak négy pontot szerzett ugyanennyi meccs alatt. Az ágyúsoknál a dán támadó, Nicklas Bendtner mégis helyet kapott a kezdő csapatban. Az első tíz percben mindkét csapat tapogatózott, egyik sem mert neki rontani a másiknak. Ezzel együtt sok hiba is becsúszott a játékba.

Rosicky színt vitt az ágyúsok játékába

Rosicky színt vitt az ágyúsok játékába

Lényegesen óvatosabb játékot mutatott az Arsenal az előbbi mérkőzéseihez képest. Nasri a 34. percben fájdalmat érzett a lábában, a helyére a felépült Rosicky állt be.  Mindkét csapat próbálkozott kialakítani helyzetet, de a jó indulattal is kapura tartó lövések alaposan elkerülték a kapukat. Ennek megfelelően a félidő 0-0-ás döntetlennel zárult.
A második játékrészben az első helyzetet a hazaiak nevéhez jegyezhettük fel. A 46. percben Arsavin éles szögből tűzte kapura a labdát, de Reinanak nem kellett közbe avatkoznia. Érezte a Liverpool is, hogy változtatni kell a játékon. Így a játék is felpörgött valamelyest.


Diaby szerezte az Arsenal győztes gólját

Diaby szerezte az Arsenal győztes gólját

Az 52. percben N'Gog léphetett meg, már csak Almunia állt vele szemben, amikor Gallas remekül keresztezett. Két perccel később Carraghert is le kellett cserélni sérülés miatt, Degen szállt be a helyére. Az 55. vezetést is szereezhetett volna az Arsenal. Bendtner védőjével a nyakán túl is juttatta Reina kapuson a labdát, de a védők tisztázni tudtak a kapu torkából. A 65. minutumban Rosicky bombázhatott tizenhat méterről a kapura, de elkerülte a lövés egy kicsivel fölé szállt. A 72. percben megtört a jég, Rosicky jobb oldalról Bendtner passzát Diaby fejére varázsolta, aki befejelte a labdát Reina kapujába. A 86. percben egyenlítési lehetőség előtt állt a Liverpool. Ryan Babel lerázta védőjét és jobbal célba vette a kaput, de Almunia még a kapufára tudta tolni a labdát. A négy perces ráadás sem volt elég a Liverpoolnak az egyenlítéshez. Így az Arsenal Diaby góljával megnyerte a mérkőzést.

További eredmények:

Aston Villa - Manchester Utd.: 1-1
West Ham - Birmingham City: 2-0
Wolverhampton - Tottenham:1-0
Blackburn - Hull City: 1-0
Everton - Chelsea: 2-1
Manchester City - Bolton: 2-0
Portsmouth - Sunderland: 1-1
Wigan Athletic - Stoke City: 1-1
Fulham - Burnley: 3-0




Premier League hírek



A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu