Sporthírek

Ronaldo triplázott, 4-1-re nyert a Real

Ronaldo triplázott, 4-1-re nyert a Real
4-1-es kiütéses győzelemmel nyert a Real Madrid a Mallorca ellen, amely még harcban áll a Bajnokok Ligája selejtezős pozícióért.
Már csak két forduló van hátra és még mindig nem dőlt el a spanyol bajnoki cím sorsa. A barcelona hazai pályán már legyőzte a Tenerifét, így most a Real Madridon volt a sor, ha továbbra is lépést akart tartani a katalánokkal. Pellegrini csapata ezúttal Mallorcára utazott, ahol 1-1-es félideji döntetlen után a Real Madrid 4-1re győzött. A hazaiak már a 16. percben bevették Iker Casillas kapuját. Aduriz volt a gólszerző. Tíz perccel később pedig valami elképesztő góllal egyenlített Cristiano Ronaldo. Sergio Ramos küldte előre a labdát, a portugál zseni pedig még a kapussal való találkozás előtt aláemelt a labdának, amely nagy ívben repült, de éppen bepattant a kapuba. Az első félidőben 1-1-el vonulhattak pihenőre a csapatok. Az 56. perc legvégén pedig ismét Ronaldo villantotta meg tudását.

Ronaldo pazarul játszott

Ronaldo pazarul játszott

Megint Ramos volt az, aki előre ívelte a labdát. Ronaldo két védő között mellre vette a labdát, majd a hálóba lőtt, fordított a Real az eredményen. A 72. percben olyan dolog történt, ami szinte leírhatatlan. Ki más szerezte volna a találatot, ha nem Ronaldo. AZ aranylabdás megmutatta, miért a világ legdrágább játékosa. Három védőt úgy becsaptott be egyszerre, hogy azok szét tárt karral bámulták, ahogyan Ronaldo a kapus mellett a kapuba passzol. A 81. percben pedig Higuaín is hozta szokott formáját és betalált. Az argentin egyszerűen átemelte a Mallorca kapusa felett a labdát, igazi hab a tortán. Így Ronaldo triplájával és Higuaín pimasz találatával 4-1-re győzött a Real Madrid.


p.sz.

La Liga hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu