Sorsoltak a SerieA-ban
Angliával ellentétben Olaszországban nem hozott csúcsrangadót a Serie A következő idenyének első fordulója. A tavalyi sorozatot mindössze két ponttal megnyerő Internazionale az első fordulóban idegenben lép pályára a Bologna ellen. A nagy csapatok közül a Roma a Cesenát látja vendégül, a másik milánói csapat, az AC Milan a Lecce csapatát fogadja, a Juventus délre utazik a Barihoz, míg a Fiorentinához a Napoli látogat majd.
Az első rangadóra az ötödik fordulóig kell várni, amikor is a Roma az Intert fogadja a Stadio Olimpicoban. A bajnok alakulat két fordulóval később a Juventus ellen kell, hogy bizonyítson. A másik milánói csapat, az AC Milan a zebrák ellen október 31-én, a kilencedik fordulóban lép pályára. Az milánói derbit november 14-én játszák, az ezt megelőző fordulóban pedig a római csapatok esnek egymásnak.
Lássuk, hogyan reagálnak a trénerek az uj szezonkezdetre: "Minden évszaknak megvan a saját története, nem gondolhatsz arra, hogy könnyű lesz-e a kezdés vagy sem. Minden mérkőzést le kell játszani és előbb vagy utóbb mindenkivel találkozol" - nyilatkozta a Roma edzője, Claudio Ranieri.
A Juventus új trénere, Gigi Del Neri érdekesnek találja a sorsolást. "Ez nagyon érdekes, hogy a trónkövetelők, az Inter és a Roma már az ötödik fordulóban összecsap. Ami minket illet mi augusztus 29-én Bari ellen kezdünk, és május 22-én a Napoli vendégeként zárjuk az idényt". A bajnokság augusztus 28-án kezdődik. Az Inter azonban csak 30-án lép pályára először a szezonban a Szuper Kupa mérkőzés miatt.
Az Inter ismét címvédésre készül

p.sz.
Serie A hírek
Csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu