archívum
Mehet
Hajtani kell a szerencsét
Ulbert Tibor, a Szombathelyi Haladás kapusedzője ugyan ott volt a Paparazzi kávézóban rendezett kártyapartin - melyre az egyik Haladás szurkoló h...
Talizmán lehet az Újpest ellen
A Ferencváros labdarúgócsapatának nyáron igazolt középpályása, Józsi György már nagyon várja az Újpest elleni derbit, már csak azért is, mert jó em...
Kávé és egy pakli
Kedden, egy Hali szurkoló a szombathelyi Paparazzi kávézóba invitálta a Haladás labdarúgóit. Kenesei Krisztián, Rózsa Dániel, Molnár Balázs, Nagy G...
Spanyol csatárt igazolt a Fradi
A Ferencváros labdarúgócsapata újabb csatárt igazolt. A nyáron még kóros csatárínység uralkodott a zöld - fehéreknél, azóta pedig már számos külföl...
Magyar borászok a németek ellen
Pénteken a Margitszigeten méri össze a tudását a többek között az idősebb és az ifjabb Gere Attilával, Bockkal, Rókusfalvyvlal felálló magyar borás...
Jó volt a főpróba
Kedden a Magyar Kupa első fordulójában az Ózddal találkozott a DKSE Hotel Lycium kézilabda csapata. A debreceniek - Nahaj (képünkön) - Tóth (2)...
László az NB III-ban már játszott
László András felépült talpszalag húzódásából és a BFC - SIófok NB III - as csapatában hétvégén pályára is lépett. Ez volt a rutinos védő második h...
Szakály: Az olimpia kimarad
Az U21 - es Magyarország - Bosznia - Hercegovina Európa - bajnoki selejtezőn Szakály Dénes, a Videoton FC futballistája is pályára lépett, s csap...
Forgács bizakodik
Forgács Andrást, az Enternet FC - Tatabánya védőjét még a másfél héttel ezelőtti, Barcs elleni mérkőzésen állították ki. Azért a szabálytalanságért...
Többre képesek
A Pápa elleni találkozón állították ki Molnár Balázs és Lattenstein Norbert társaságában Nagy Gábort, a Szombathelyi Haladás szélsőjét. A játékost ...
Minden mérkőzés kihívás
Az elmúlt három hétben Szalma Pál, az élvonalbeli BFC - Siófok hálóőre, mivel a nyáron Győrből kölcsönkapott Molnár Péter mögött a kispadra szorult...
Gyömbér elfáradt
Gyömbér Gábor, a Lombard FC Pápa labdarúgója az U21 - es válogatott szombati, Wales ellen 1 - 0 - ra elveszített Európa - bajnoki selejtező mérkőzé...
Játékban gyorsulni kell
Négy fordulót követően az ötödik helyen áll az NB II - es labdarúgó - bajnokság Keleti csoportjában az Orosháza FC. Egy újonc csapattól ez bravúros...
Csend van, de ez jó
Múlt hét csütörtökön csapatösszetartásra vonult egy szurkoló tanyájára a Lombard FC Pápa labdarúgó csapata. Az esemény apropója az új játékosok, Su...
Kétszer fájt a szíve
Almási László, az Enternet FC - Tatabánya jobbhátvédje a Győr II. elleni NB II - es bajnoki mérkőzést eltiltás miatt kihagyta. Laci többször is sze...
Nyert az eperjesi csapat
Kedden második tétmérkőzését játszotta a Tatabánya Carbonex KC a 2010/2011 - es szezonban. Pénteken az újonc Pécset verték Debre Viktor tanítványai...
Gyömbér egy órát kapott
Kedden este lejátszotta utolsó Európa - bajnoki selejtező mérkőzését az U21 - es labdarúgó válogatottunk. A fiatalok a szombati, székesfehérvári mé...
Sok a sérült
Továbbra sincs irigylésre méltó helyzetben a Szombathelyi Haladás, hiszen a szombati, Szolnok elleni találkozón Schimmer és Oross is megsérült. Elő...
Farkas Balázs: Ezt elpuskáztuk...
Utolsó U21 - es Európa - bajnoki selejtezőjén a magyar válogatott 0 - 0 - ra végzett Bosznia - Hercegovinával, így csoportjában a 3. helyen végzett...
A műfűre készülnek
Simkó Krisztiánt a nyáron szerződtette a Budapest Honvédtól az Enternet FC - Tatabánya labdarúgó csapata. A 25 éves játékos eddig a Tatabánya minde...
Simkó, Deme, Folmer átlagon felül
Vasárnap, az NB II - es labdarúgó - bajnokság 4. fordulójában 3 - 3 - s döntetlent játszott a Győr II - vel az Enternet FC - Tatabánya. Herédi Atti...
Zúzódott bordával
Szabó György, a Tatabánya Carbonex KC játékosa bordazúzódással játszotta végig a Pécs elleni pénteki bajnoki mérkőzést. Csapata ugyan nem játszott ...
Elek negyedszer válogatott
Kedden 20.30 - kor Moldova ellen lép pályára Európa - bajnoki selejtezőn a magyar válogatott a Megyeri úti stadionban. A Videoton FC futballistája,...
Lencse László: Megmutatjuk!
Kedden 17 órakor kezdődik az Üllői úti stadionban a Magyarország - Bosznia - Hercegovina U21 - es (olimpiai) labdarúgó Európa - bajnoki selejtező...
A Viharsarokban a DVSC
Szerdán a 2. forduló mérkőzéseit rendezik az NB I - es női kézilabda - bajnokságban. Ennek során egy roppant nehéz és kőkemény összecsapás vár a DV...
Vujin lett a torna legjobbja
Az MKB Veszprém nyerte a balatonfüredi Laver - kupát. A magyar bajnok és kupagyőztes játékosát, Marko Vujint választották meg a torna legjobbjának.
Halász szerint nem vették félvállról
Pénteken tíz góllal, 41 - 31 - re verte az újonc Uniqa - Pécs csapatát az NB I - es férfi kézilabda - bajnokság nyitányán a Tatabánya Carbonex. Az ...
Sok a 31 kapott gól
Harsányi Gergely hét akciógóljával a Carbonex legeredményesebbje volt pénteken, a férfi kézilabda - bajnokság nyitányán. A szélső szerint nem ment ...
Oross játszani szeretne
Szombaton Szolnokon pótolta be az első fordulóból elmaradt mérkőzését a Szombathelyi Haladás labdarúgó csapata. A vasiaknak nagyon kellett volna a ...
Túlzott különbség
Nem sikerült a bravúr, szombaton 5 - 1 - re kikapott Nyíregyházán az Orosháza FC az NB II - es labdarúgó - bajnokság ötödik fordulójában. Bár a kül...
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), Bajnokok Ligája (106), Inter (85), Európa Liga (74), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38), Liverpool (36), Dél-Afrika (35), Bundesliga (32), Roma (31)



Hajtani kell a szerencsét
Talizmán lehet az Újpest ellen
Kávé és egy pakli
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Átigazolások: Németország
Gerard Houllier lehet a Villa edzője
Ranieri szerződést hosszabbíthat
Moratti ismét együtt dolgozna Mourinhoval
A spanyolok kikaptak Argentínától
Hajtani kell a szerencsét
Talizmán lehet az Újpest ellen
Kávé és egy pakli
Spanyol csatárt igazolt a Fradi
Magyar borászok a németek ellen










