

- Az első húsz percben totálisan meg voltunk zavarodva, helyezkedési hibákból kaptuk az első két gólt. Elég zűrzavaros volt a mérkőzés eleje, de utána rendeztük a sorainkat és akkor már egyik csapatrészben sem volt gond - emlékezett a történtekre Simkó.
- Kijelenthető, hogy stabil csapattag lettél, mind a négy mérkőzést végigjátszottad.
- Ennek reményében érkeztem, hiszen tudtam, hogy az előző szezonban Mátyus, Ferencz kiesett. Szerencsére a felkészülési mérkőzések is jól sikerültek, a srácok is hamar befogadtak, jól is érzem magam, ez így együtt okozhatja a pozitív végeredményt, ami a játékomban tükröződik.
- Bár Forgács még nem lesz melletted Szigetszentmiklóson, Almási visszatér a védelem szélére. Számíthatunk ott ilyen első húsz percre?
- Bízom benne, hogy nem! Bár a műfüves pálya nem kedvez nekünk, hiszen nem ezen játszunk, de szerencsére nekünk is van, így a héten fel tudunk erre készülni.
Forrás: www.sportandmedia.com
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci



Érdekesség: A Santos házaspár különvált
Vera megsérült, Thiago ellenfél nélkül
UFC 144 előzetes és teljes gálaprogram
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










