
archívum
Mehet
Bozsovics, az óriási kapus

Bozsovics már az első nap után kijelentette, hogy jól érzi magát Fehérváron, a Vidiben, s az az eltökélt célja, hogy itt is bajnok legyen, és a Vidi sikeresen szerepeljen az Európa Ligában. Bozsovics képességeit jól jellemzi, hogy a szerb bajnokságban csúcstartó: 916 percig nem kapott gólt.
- Az előzetes tárgyalások után, az első benyomásaim máris pozitívak. Amit előzőleg hallottam a klubról, az itt is bebizonyosodott, hiszen egy valóban profi klubról van szó. Örülök, hogy ide szerződtem, hiszen a célkitűzés, a bajnoki cím számomra vonzó, s ennek a jeleit is egyértelműen tapasztalom. Az is nagy kihívást jelent, hogy a Partizán Belgrád után a Videotonnal is sikeres játékos legyek. Remélem, hogy itt is sikerül hozni a korábbi formámat, amit a Partizánnál volt a jellemző. Nagyon várom, hogy a különböző tétmérkőzéseken pályára léphessek, mint a Videoton kapusa. Azt is nagyon jól tudom, hogy a legutóbbi szezonban mekkora rivalizálás zajlott a Debrecennel, hiszen a montenegerói válogatott másik kapusa, aki a Debrecen futballistája, kollégám, Polekszics mindenről tájékoztatott, főleg a magyar bajnokság utolsó öt fordulójában történtekről. Reményeim szerint a beilleszkedésem hamar sikerül, s ebben a honfitársaim, a Vidi dél-szláv játékosai is sokat segíthetnek. De már most, az első edzésen is megtaláltam a közös hangot Disztl Péter kapusedzővel, pedig még csak ismerkedünk egymással. Szeretnék nagyon jól védeni, legalább úgy, mint Szerbiában, ahol 916 percig nem kaptam gólt, s ezzel csúcstartó vagyok. Az elmúlt években a nemzetközi porondon is szert tettem némi tapasztalatra, hiszen a Partizánnal a Bajnokok Ligája selejtezőiben és az Európa Ligában is szerepeltünk. Ígérem, mindent megteszek annak érdekében, hogy bebizonyítsam: érdemes volt szerződtetnie a Videotonnak - mondta Mladen Bozsovics. (foto:vidi.hu)
Forrás: www.sportandmedia.com
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)



Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










