Mezey György elmondta, hogy jövő szerdán elutaznak az ausztriai edzőtáborba, addig össze kell állnia a végleges keretnek. Amelyhez holnap már Dusan Vasziljevics és Hidvégi Sándor is csatlakozik. Az első komoly felkészülési mérkőzésen, június 22-én 17 órakor a szlovák Zsolnát fogadja a Vidi Felcsúton.

- Számomra szokatlan lesz ez a felkészülés, hiszen gyakorlatilag nyolc nap áll a rendelkezésünkre, aztán következik az ausztriai edzőtábor, ahol már a játékon lesz a lényeg. Ott is szoros lesz a program, hiszen másnaponta hat mérkőzésen lépünk majd pályára. Addig is, az elutazásig ki kell alakulnia a végleges keretnek, mert három kapus és huszonkét mezőnyjátékos tart majd velünk. Úgy gondolom, hogy lesznek még távozóink, szerintem Alves és Horváth, míg Radovicsot és Présingert kölcsönbe adjuk. Így erősítenünk kell, belső védő, középpályás és támadó posztján. Horváth iránt holland, míg Alvesért több érdeklődő is akad. Alvesnek nem is tenne rosszat, ha váltana. Természetesen a végsőkig ragaszkodom hozzá, de ha a lelke mélyén már nincs itt, akkor nem. Horváthot az érdemeire való tekintettel elengedem, hiszen itthon a csúcsra jutott, s külföldön még legalább harminc százalékot fejlődhet. Gabi remek partner, ezért ennyi emberi empátiával rendelkeznem kell. Egyébként kedden Dusan Vasziljevics és Hidvégi Sándor is csatlakozik hozzánk - mondta Mezey György.
Forrás: www.sportandmedia.com
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci



Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










