

A kezdőcsapatba ezúttal nem került be Sam Stockley és Anthony Elding, előbbi kisebb húzódást szenvedett, utóbbi pedig gyengélkedett. A huszonhatszoros máltai bajnok ellen is hasonlóan jól kezdett a Fradi, mint a többi meccsén. Már rögtön az elején kézbe vette a játék irányítását a vendégcsapat. Az első helyzet is a mieink előtt adódott, a hetedik percben Mamic ballábas lövése kerülte el kevéssel az alsó sarkot. A második helyzetet is a szerb csatár hagyta ki. Ekkor lövése a felső lécről pattant ki, amit Ferenczi lőtt ismét kapura, de ekkor már lest jelzett a partjelző. A 22. percben egy remek szabadrúgás-kombinációt követően alakult ki újabb nem a zöld-fehér lehetőség, de a befejezésbe ezúttal is hiba csúszott, most Tóth Bence nem tudta a hálóba juttatni a játékszert. A 42. percben aztán góllá érett a ferencvárosi fölény. Ekkor Rósa ugratta ki a leshatáron Ferenczit, aki 11 méterről már nem hibázott. Mivel a hátralévő pár percben sem a játék képe sem az eredmény nem változott, így egygólos vendég előnnyel fordultak a csapatok.
A második játékrészben még erősebb volt az FTC fölény. Most is több lehetőséget alakítottak ki Ferencziék, előbb Rósa lőtt tizenhatról, a kapus kiöklözte a labdát, amit Paul Shaw tett ismét kapura, de kapáslövése fölé ment. A Fradi ezután is többet birtokolta a labdát, a Silema-nak kisebb lehetőségei sem voltak. Az utolsó hat percet végül nagyon megnyomta a magyar csapat, több hatalmas helyzetet is kialakítottak, de gólt már nem sikerült szerezni.
A Ferencváros ezzel az utolsó felkészülési meccsét is győzelemmel zárta. A Fradi mérlege igen imponáló, öt meccsből összesen egy félbeszakadt találkozó ért véget döntetlennel, a többin győzelmet arattak, ráadásul csupán egy gólt kaptak.
Forrás: www.sportandmedia.com
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci



Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Donaire és Chavez Jr. is pontozással nyert
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










