

„Teljesen jól érzem magam a bőrömben, próbálok nem öregedni. Bár pont azon tűnődtem, hogy mától sajnos közelebb leszek a harminchoz, mint a húszhoz. Kiegyensúlyozott az életem a magánéletben és a sportban egyaránt. Szerintem jó úton járok, örülök, hogy eredményes tudok lenni. Jól alakult idáig a karrierem, persze ezért sokat tettem és sok áldozattal is járt, amíg idáig eljutottam. Eddig megvalósultak, amiket szerettem volna, de persze nekem is vannak még céljaim, amiket el szeretnék érni. Bízom benne, hogy ha ezen az úton haladok tovább, akkor sikeres leszek ezután is. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy elkerüljenek továbbra is a komolyabb sérülések. A közelebbi célok között szerepel, hogy a Lokival megvédjük a bajnoki címünket, ez nagyon fontos lenne számomra, valamint az is, hogy a válogatottal kijussunk az Európa-bajnokságra. Szeretném megállni a helyem majd nyártól Olaszországban is és beépülni a csapatba. Én nem a Real Madridban akarok focizni elsősorban, hanem szeretném kihozni magamból a maximumot, és ha ez megvan, akkor majd meglátjuk, hogy mire elég. Örülök neki nagyon, hogy szerető családom van, akik olyan hátteret biztosítanak, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy én jól tudjak teljesíteni. Rengeteget köszönhetek nekik, a nyugodt, kiegyensúlyozott közvetlen környezetem nélkül én sem lehetnék sikeres. Bízom benne, hogy ezentúl is, a nehezebb időszakokban is mellettem fognak állni."
Boldog születésnapot, Gergő!
Forrás: www.sportandmedia.com
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci



Érdekesség: A Santos házaspár különvált
Vera megsérült, Thiago ellenfél nélkül
UFC 144 előzetes és teljes gálaprogram
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










