Az ünneplés már a stadionban elkezdődött szombaton, a mérkőzés után, majd a városban folytatódott, és vasárnap is tartott még, a fiúk a Balatonban is megmártóztak.
Szóval a hétvége öröm és alkoholmámorban telt a Balaton partján, amit a játékosoknak intenzív pihenéssel kell kiheverniük, hiszen két hét múlva már el is kezdik a felkészülést az NB I-es évadra.

Köntös Dániel és Fehér Zsolt a kettőből az első hetet a pátkai víztározó partján tölti. A fiúk már berendezkedtek a pecázásra, a sátor áll, a sörök a hűtőben, most már csak a tűzifa és a tv antenna beszerzése maradt hátra.
- Most tartunk Lovasberénybe, Zsoltiékhoz a fáért, meg a tv-hez szükséges antennáért, hiszen a világbajnokságot azért szeretnénk figyelemmel kísérni, még ha picit nomád körülmények között is leszünk. A botok sincsenek még nálunk, de estére már azok is a helyükön lesznek. Pontyra és harcsára megyünk a héten, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. De gondunk egy szál se, nagyon boldogok vagyunk, a bajnoki címmel a zsebben tökéletes a nyaralás - mondta Köntös Dániel, a Siófok balhátvédje.
Forrás: www.sportandmedia.com
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci



Érdekesség: A Santos házaspár különvált
Vera megsérült, Thiago ellenfél nélkül
UFC 144 előzetes és teljes gálaprogram
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










