

„Ha kikapunk 1-0-ra akkor nyilván nem ilyen jó a szám íze, de akkor sem lettem volna elkeseredve, a mutatott játékkal ugyanis maximálisan meg vagyok elégedve. Azt a két-három új elemet, amit gyakoroltunk, úgy néz ki, hogy zökkenőmentesen sikerült beépíteni a játékunkba. Nagyon jó meccset játszottunk egy remek Újpest ellen. Ha ugyanígy játsszunk majd a negyedik fordulóban Pápán a lilák ellen, akkor mindenki elégedett lesz, hiszen egy remek iramú, jó színvonalú meccset játszottunk. Ez a találkozó az eddigi egy hónapos felkészülés lezárása volt, innentől bajnoki ritmusban készülünk az első meccsünkig, ami február 20-án lesz. Egy-két játékoson ugyan éreztem némi fáradtságot, de épp ezért is vagyok bizakodó, hiszen ennél is jobban fogunk tudni majd játszani. A helyzetkihasználásunk is végre jó volt, ugyanis az eddigi edzőmeccseken kidolgoztuk ugyan a helyzeteket, de nagy százalékban ki is hagytuk azokat. Most jön a frissítés és a különböző dolgok apró finomítása. Úgy érzem, hogy előrébb tartunk jó néhány csapatnál, mert szerintem megfelelő volt a terhelés és a pihenés aránya. Ha visszagondolok azokra a felkészülésekre, amelyeket játékosként végigcsináltam, sokszor a tavaszi rajtra lettünk fásultak a rengeteg edzés és edzőmeccs miatt. Ezt próbálom másként csinálni, gyakorlatilag ebből a szempontból más a mi felkészülésünk, mint a többi csapaté. Az eddig látottak és a játékosok orvosi eredményei is alátámasztják, hogy nem kell őrült módon kiképzőtábort tartani a csapatnak egy alapozás során."
Forrás: www.sportandmedia.com
Havazás : -1 CBudapest részletes időjárás ittFoci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci



A Real Madrid és a Milan is búcsúzott a Bajnokok Ligájától
A legjobb négy között a Veszprém
UFC Versus 1
Közeledik a Schalke a hibázó Bayern Münchenre
Nyert az Arsenal, előzött a MU
Döntetlen a római derbin, a Palermo Bajnokok Ligája pozícióban
A spanyol bajnokság élére ugrott a Real Madrid
Újabb Old Firm az Ibrox Parkban
A legjobb négy között a Veszprém
Pardiék megléphetnek
Rajtuk áll, vagy bukik
Ők vezényelték a tesiórát
Már a ZTE-re készülnek
UFC Versus 1
Kampmann Paulo Thiagoval küzdhet az UFC 115-ön
It's Showtime! Visszatér az utcai harcosok bajnoka, Kunkli Tivadar
WEC 47 eredmények
Griffin vs. Nogueira, UFC 114










