Magyar Utánpótlás Sport

A DVSC-TEVA is a fedélzeten

A DVSC-TEVA is a fedélzeten
Hétfőn délelőtt elkezdte a felkészülést a DVSC-TEVA csapata, ám már teljesen új szakmai stáb felügyelete alatt. Az első edzés előtt Szima Gábor többségi tulajdonos mutatta be Zdenek Scasny vezetőedzőt, Erdélyi Miklós kapusedzőt, a felvidéki Meszlényi Tibor pályedzőt, Frida Ferenc technikai vezetőt és a Loki egykori mikonját, Sándor Tamást, aki szintén pályaedzőként dolgozik a csapat mellett. Sándor "Tobe" mint tudott, Dombi "Kicsi" Tibor legjobb barátja, a ma is aktív futballista a testvéreként tekint az immár pályaedzőjére.

- Amikor mindketten elkezdtünk focizni, nem gondoltam volna, hogy a Tobe egyszer az edzőm lesz. Aztán amikor ő befejezte az aktív pályafutását, én pedig évente hosszabbítottam a klubbal, már felmerült bennem annak a lehetősége, hogy a tesóm az edzőm is lehet, s lám, ez bekövetkezett. Csak idő kérdése volt ez az egész. A mai első edzésen nem találkoztunk, hiszen én a keret egyik részével a teszten voltunk, amíg ő a másik részével dolgozott. De kedden már találkozunk egymással. Igaz, a megyei első osztályú Bárándon volt már edző, de ez egészen más környezet és légkör, meg kell szoknia. Az, hogy szigorú lesz majd velem, erre az a válaszom, hogy mindketten tudjuk majd kezelni a helyzetet. De nem tartok ettől, hiszen én mindig megcsináltam mindent, amit csak kértek tőlem az edzőim. Az biztos: játékosként, csapatkapitányként is elfogadtuk Sándor Tomit, én edzőként is felnézek majd rá - mondta a legjobb barátjáról Dombi Tibor.

Forrás: www.sportandmedia.com