Magyar Utánpótlás Sport

Bernáth: Ránk fért a szünet

Bernáth: Ránk fért a szünet
Miután Szima Gábor, a DVSC-TEVA többségi tulajdonosa bemutatta a játékosoknak az új szakmai stáb tagjait, Zdenek Scasny vezetőedző mondott pár mondatot magáról, majd sok sikert kívánt a Loki játékosainak, közöttük a csapatkapitány Bernáth Csabának. Aztán elkezdődött a foglalkozás. A keretet két részre osztották, az egyik felmérésen vett részt, amíg a másik könnyed játékkal kezdte az új évet. Kedden felcserélődnek a szerepek, aztán szerdán délelőtt még egy újabb, de közös felmérésen vesz részt a csapat, majd délután már együtt gyakorol a Loki.

- Őszintén szólva szünet ráfért már a csapat játékosaira, viszont ilyen esetben kissé izgatott az ember az új szakmai stáb miatt. Én jól éreztem magamat az első napon, s nagy várakozással tekintek a közös munka irányába. Szóval új stáb vezeti a Lokit, de ketten nem ismeretlenek számomra, Frida Ferenc technikai vezetőt és persze Sándor Tomit is nagyon jól ismerem, velük már gyerekként is együtt fociztunk, együtt játszottunk. Ami Fridát illeti, jó döntésnek tartom a kinevezését a technikai vezetői posztra, hiszen precíz ember. Nagyon örülök Sándor Tamásnak is, játékosként a Loki meghatározó embere volt, és meggyőződésem, hogy edzőként is sikeres lesz. Az új szakmai stábot majd az eredményei minősítik, de előtte persze még kell egy kicsi idő, hogy kölcsönösen megismerjük egymást. Úgy gondolom, hogy lesznek majd szemléletbeli változások, erre számítok - mondta Bernáth Csaba a felkészülés első napja után.

Forrás: www.sportandmedia.com