Magyar Utánpótlás Sport

Bogdanovics nem tud felejteni

Bogdanovics nem tud felejteni
Múlt héten, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében tért vissza trombózisa után Bogdanovics Annamária, a DVSC-Korvex válogatott kézilabdázója. Ám az igazi visszatérés vasárnap este Veszprémben, a bajnokság tavaszi nyitányán volt, ahol a Loki Bogdanoviccsal a soraiban magabiztosan, igaz, egy kissé döcögős játékkal, 29-22-re győzött.

- A gödi Magyar Kupa találkozón tértem vissza a csapatba, ám egészen más egy másodosztályú csapat ellen pályára lépni, mint egy bajnokin, mint ahogy ez  Veszprémben is történt. Nagyon jó ismét egy tétmeccsen ott lenni a csapatban, de azért még éreztem, hogy nem vagyok százszázalékos állapotban. A betegségemre nem is gondoltam, mintha meg sem történt volna, az orvosom is ezt tanácsolta, de persze azért nem felejtem el. Úgy vagyok ezzel, mint aki új esélyt kapott az élettől. Milyen volt a vasárnapi találkozó? Az első mecscek mindig nehezen indulnak el, s azért nem volt annyira sima, mint ahogy annak tűnt, főleg a játék dinamikájában kell fejlődnünk, de jó úton járunk. kell is, hiszen zsinórban jönnek a nagyon nehéz meccsek, így például a hét végén a Békéscsabát fogadjuk, s mindent megteszünk a győzelemért - mondta Bogdanovics Annamária.

Forrás: www.sportandmedia.com