Magyar Utánpótlás Sport

Egy vetélytárs a kapuban

Egy vetélytárs a kapuban
Totka Dánielt Törökbálintról igazolta a Szombathelyi Haladás. A játékos fiatal kora ellenére – 1987-ben született – már elég sok klubban megfordult. Védett Budaörsön, Törökbálinton, Franciaországban az FC Roueen, Svájcban az FC Wil, Cipruson az APEP csapatában.

- Törökbálintra a biztos játéklehetőség miatt érkeztem, hiszen ciprusi tartózkodásom alatt elszenvedem egy szárkapocscsont-törést, amivel hat hónapot kihagytam. Előtte a svájci másodosztályban, 2006-2008 között pedig Budaörsön védtem.

- Fiatal korod ellenére elég sok csapatban megfordultál.

- Nem tudom, hogy miért alakult így. Tizenhét évesen kerültem ki Franciaországba egy menedzser ajánlására, utána pedig így alakultak a dolgok.

- Szombathelyen komoly kihívás vár rád, hiszen Aczél Zoltán egyértelműen kijelentette, Rózsa Dániel az első számú kapus.

- Tisztában vagyok vele, de mindenképpen az első osztályban akartam védeni. Sokat fogok dolgozni, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire elég.

- Hogy érzed magad Szombathelyen?

- Jól, úgy érzem, hogy jól kijövök a társaimmal, a szakmai vezetés is szimpatikus, magas színvonalú munka folyik.

Forrás: www.sportandmedia.com