Évzárót tartott a DVSC-TEVA
- Tény, hogy csütörtökön a Sampdoria elleni Európa Liga mérkőzésen a csapat még pályára lép, de azt követően minden játékosunk azonnal szabadságra mehet, ezért is tartottuk vasárnap az évzáró vacsorát. Amely jól sikerült, hiszen hála Istennek volt mit ünnepelnünk. Mert ha csak az eredményeket vesszük figyelembe, láthatjuk, hogy a Loki megnyerte a bajnokságot, a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuper Kupát is, vagyis tarolt a hazai sorozatokban. Ismét szerepeltünk a Bajnokok Ligájában, majd bejutottunk at Európa Liga csoportkörébe. Nagyon reméljük, hogy egy jó téli felkészülés után újult erővel harcolunk majd a dobogóért, szándékunk szerint a bajnoki címért, amit szeretnénk megvédeni, s ennek érdekében mindent elkövetünk a hátrányunk ledolgozásáért. Hiszen az elmúlt években megszerzett bajnoki címeink is erre predesztinálnak minket - mondta Bartha Csaba, a DVSC-TEVA sportigazgatója.
Forrás: www.sportandmedia.com