Gosztonyiék a pult mögött
- Úgy érzem, hogy az egész csapat rászolgált az öt hetes szabadságra, pihenőre, így megfelelően tudunk regenerálódni a januári felkészülésig. Persze, így sem unalmasak a napjaink. Én például Elek Ákossal együtt a fehérvári VidiShopban segédkeztünk az egyik délután, a pult mögött segítettünk a kiszolgálásban. Nem dicsekvés, de óriási forgalmat bonyolítottunk le. Voltam otthon, Kaposváron is a szüleimnél, ahol a mozgásra is gondolva, édesapámmal egy jót teniszeztünk. Nem vagyok vagyok egy Roger Federer, de azért mások szerint is jól játszok, s ez a véleményem nekem is. Persze, nem csak a tenisz, napjainkban a futás jelenti a mozgást, de a baráti társasággal majd egy kis teremfocira is sor kerül, de szigorúan sportszerű keretek között, nem tétre menő mérkőzésen - mondta Gosztonyi András.
Forrás: www.sportandmedia.com