Hidvégi Sándor és a gyógytorna
- Igazából a beilleszkedésem a Vidibe az elején kissé döcögős volt, de aztán egyre jobban belejöttem, s kezdtem elérni az általam is elvárt szintet, amikor jött az az ominózus sérülés a Zalaegerszeg elleni meccsen. Addig is fokozatosan fájt már a térdem, de akkor már elviselhetetlen volt. Nem kerülhettem el a műtétet, ami jól sikerült. Most itthon vagyok a fővárosban, és gyógytornára járok, mert a felkészülés kezdetére szeretnék teljesen jó állapotba kerülni. És persze készülök a karácsonyi ünnepekre, amit a kedvesemmel, illetve egy-egy napot a családlátogatásokkal töltünk majd el. Ami az ajándékot illeti, még nem vagyok túl rajta, ki kell gondolnom, hogy mit is veszek majd a páromnak - mondta Hidvégi Sándor.
Forrás: www.sportandmedia.com