Magyar Utánpótlás Sport

Jó hangulatra számítanak

Jó hangulatra számítanak
Sűrű hétvége vár a Szombathelyi Haladás játékosaira, hiszen pénteken az Újpesttel játszanak felkészülési mérkőzést, szombaton egy teremedzés, majd vasárnap a Borsodi teremlabdarúgó-bajnokság vár a fiúkra, ahol szintén az Újpesttel, valamint a Péccsel kerültek egy csoportba Orossék.

- Jó hangulatú torna lesz, hiszen remélhetőleg közel kétezer szurkoló buzdít majd minket hazai pályán, ráadásul ez a szombathelyi torna egyfajta felüdülés is lesz a monoton a felkészülés közepette, aminek már a harmadik hetében járunk. Feltöltődhetünk, kicsit gálázhatunk, no persze az eredményességet szem előtt tartva – vetítette előre Oross Márton, a Haladás csatára, hogy miként készülnek a vasárnapi gálára.

- Ha jól tudom, külön nem készültök a teremtornára.

- Szombaton lesz egy teremedzésünk, ezen kívül nem. De a nagypályás edzésen is meg vannak azok a területek, ahol azok a mozgások jönnek elő, mint kispályán. Ami speciális, az a palánk, amire készülnünk kell, leginkább a kapusainknak.

- Fárasztó lesz a hétvége.

- Ez így van, de ha már egyszer így alakult, próbáljuk a jó oldalát nézni, azaz, hogy a teremtornával kicsit kizökkenhetünk a felkészülés monotonitásából.


Forrás: www.sportandmedia.com