"Nagyvadat lőttünk"
- Azt gondolom, az nem vitás, hogy egy nagyvadat lőttünk csütörtökön este, ez pedig a Sampdoria volt. Megérdemelten győztünk ellenük, s ez sem lehet vita tárgya. Amennyiben az egész évet vesszük figyelembe, akkor az a véleményem, hogy sikeres volt, hiszen bajnokok lettünk, megnyertük a Magyar Kupát, elindultunk a BL-selejtezőben, majd az Európa Ligában szerepeltünk. A többi között ez az oka annak, hogy a végére alaposan elfáradtunk, hiszen január 5-től pályán voltunk, s nyáron talán ha két hét szünetünk volt, így alig tudtunk pihenni. Persze, az nem vitás, hogy nagyon jó érzés volt a nemzetközi porondon szerepelni. Azért nagyon vártuk már a szabadságot, amit családi körben töltök el, és kedvenc hobbimnak, a vadászatnak hódolok majd. Alapvetően nagyvadas vagyok, a disznót szeretem, de egy-két apróvadas hajtás is beesik majd. nem szeretek dicsekedni a trófeáimmal, legyen annyi elég, hogy a disznó mellett több őzbakot és még muflont is lőttem, s mindegyik kedves emlék számomra - mondta Kiss Zoltán, a Loki középpályása.
Forrás: www.sportandmedia.com