Magyar Utánpótlás Sport

Nem bírja ",,mozdulatlanul"

Nem bírja
Farkas Attila, a Lombard FC Pápa belső védője hosszú idényen van túl, minden bajnoki mérkőzést végigjátszott. Ennek ellenére minden hétvégén futballozott a téli szünetben is, egyik teremtornáról a másikra utazott, nem valószínű, hogy erőnléti gondjai lennének a január 12-én kezdődő felkészülésen.

- Ahogy szoktam, aktív pihenéssel töltöttem a téli szünetet. Van egy baráti társaság - az ikertestvéremmel, Viktorral, Schrancz Balázzsal, a Kenesei testvérekkel, Kovacsics Károllyal -, akivel minden hétvégén megfordultunk valamilyen teremtornán. Debrecenben például harmadikak lettünk, de Karcagon, Kecskeméten tornát nyertünk, Makón egy ezüstérem jutott, csakúgy, mint Hajdúböszörményben. Amellett, hogy kikapcsol, szórakoztat a játék, eredménnyel is párosul, azaz megéri utazni érte. Ez a szünet nekem arra volt jó, hogy fejben feltöltődjek, hiszen nincs folyamatos eredmény, teljesítménykényszer. Egyébként a teremtornák nélkül is mozogtam volna, hiszen nekem ez az életformám. Egy hétnél tovább nem bírom ki „mozdulatlanul” – mondta Attila.

Forrás: www.sportandmedia.com