Magyar Utánpótlás Sport

Nyilasi Tibort köszöntjük

Vasárnap ünnepelte 54. születsénapját Nyilasi Tibor, a Ferencváros korábbi kitűnő játékosa és edzője. Az FTC Labdarúgó Zrt. vezetői a jövő hét folyamán az Üllői úton köszöntik fel Nyílt, akinek véleményére, tanácsaira a klub angol vezetői is számítanak.

Nyilasi Tibor, a Várpalotán született futballista az Úttörő stadion csapatában tűnt fel, tizenöt évesen lett a Ferencváros játékosa, 17 évesen már a Fradi nagycsapatában játszott, 20 éves korában pedig már a válogatottban szerepelt. Összesen 70 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben, ahol 32 gólt írtak nevéhez.

Két bajnoki cím, valamint három Magyar Kupa-győzelem begyűjtése után 30 találattal 1981-ben ő lett a bajnokság gólkirálya, s ő kapta ebben az esztendőben az Európai Ezüstcipőt is. Szerepelt az 1975-ben Kupagyőztesek Európa Kupája döntőt játszó FTC-ben. Összesen 243 magyar bajnoki mérkőzésen 130 gólt lőtt.

Szerepelt az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon is, ahol öt mérkőzésen két gólt szerzett. A nemzetközi sikereknek köszönhetően 1983-ban szerződést ajánlott neki az Austria Wien együttese, akikkel csakhamar három bajnoki címet is be tudtak söpörni, így 1986-ban 26 találattal ő lett a bajnokság gólkirálya. Szerepelt az Európa-válogatottban is.

A Ferencváros legendás játékosa edzőként is jeleskedett. Két időszakban irányította a zöld-fehéreket, 1991 és 1994 között egy bajnoki címet, három kupagyőzelmet és egy Szuperkupa győzelmet ért el a vezetőedzőként dolgozó Nyíl. A második periódusban (1997-1998) sajnos kicsit kevesebb babér termett, akkor az együttes ezüstérmet szerzett az NB I-ben.

Nyilasi Tibor kisebbik fia, Bálint tagja a Ferencváros első keretének, amely a héten kezdi meg az alapozást Bobby Davison vezetőedző irányításával.

ftc.hu

sport&media