Nyolc meccs, vereség nélkül
- Egy éve mentem el Fehérvárról, akkor úgy volt, hogy a REAC-hoz igazolok, de nem jött össze a dolog, három nappal az átigazolási szezon vége előtt Ceglédre kerültem. Ma már azt mondom, ez nagyon rossz döntés volt, legszívesebben kitörölném ezt az időszakot az életemből – kezdte Zsolt. - Idén nyáron aztán Horváth Győző (a Sziget Foci kft ügyvezetője, a szerkesztő) megkeresett és két éves szerződést írtunk alá. Nem árultak zsákbamacskát, elmondták, hogy a belső védő poszton lesz bőven konkurencia, s amikor kiderült, hogy Forgács mellett Simkó Krisztián rajtam kívül a másik új szerzemény, már tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy én maradok ki a csapatból. Fogácsot ezen az őszön összesen hat mérkőzésre eltiltották, úgy éreztem, hogy ez alatt az idő alatt megfelelően pótoltam, sőt, Andris eltiltásának leteltével, az utolsó három fordulóban is a csapat tagja maradtam. A mutatóm is elég jó, hiszen azon a nyolc meccsen, amikor pályán voltam, egyszer sem kaptunk ki…
Forrás: www.sportandmedia.com