Magyar Utánpótlás Sport

Régi sikerei helyszínén

Régi sikerei helyszínén
Tóth Zoltán az egyik új igazolása az Enternet FC-Tatabánya labdarúgó csapatának. Tóth egy térdsérülésből fakadó hosszú kihagyás után tér vissza a pályára és a csapatba, hiszen a klub saját nevelésű játékosa annak idején NB II-es bajnok, majd 5. helyezett volt a bányásszal az NB I-ben.

- Örültem a tatabányai klub megkeresésének, hiszen a térdszalag-szakadásom miatt a Honvédnál megköszönték a munkám, szerződést bontottak velem. Lassan nyolc hónapja már, hogy egy pékségben dolgozom és mellette edzem. Hajnalban kelek, délután pedig edzem. Egészen eddig magam állítottam össze az edzésprogramom, hiszen korábban is volt már szalagszakadásom, úgyhogy tudom, hogy mit kell tenni a felépülésem érdekében, de mostantól egy hónapon át Felcsúton dolgozom egy rehabilitációs edzővel. Úgy tervezem, hogy a bajnokság kezdetére már együtt edzem a csapattal – kezdte Zoli.

- Akkor alaposan belekóstoltál a civil életbe.

- Bele, de nem emiatt szeretnék ismét profi sportoló lenni. Egyszerűen hiányzik a régi életem, a futball, amiben éveken át éltem.

- Az elmondottak alapján nem vagy bevethető állapotban. Mennyire lehetsz így a klub segítségére?

- Most az a legfontosabb, hogy tökéletesen felépüljek és ezt a klubnál is belátták, nem sürgetik a visszatérésem, tudják, hogy nagyon sokat hagytam ki. Jelenleg folyamatos felügyelet mellett dolgozom, reális esély van rá, hogy a márciusi bajnoki rajton már ott lehetek a csapatban.

- Mennyire ismeretlen a közeg, amibe csöppentél?

- Láttam pár meccsét a Tatabányának, úgy érzem, hogy NB II-es szinten stabil csapat. Deme Imit, a két Dombait, Farkas Viktort, Megyesi Lacit jól ismerem, nem hiszem, hogy gondjaim lesznek a beilleszkedéssel. Nagyon bízom benne, hogy hosszútávon számolnak velem, mert itt szeretném befejezni a pályafutásomat.

Forrás: www.sportandmedia.com