archívum
Mehet
A bajnokságban megy a gólgyártás

Hét közben a Real Madrid búcsúzott a Bajnokok Ligája küzdelmeitől. A Lyon ellen a Bernabeuban 1-1-es döntetlent játszottak. Ám vasárnap este a Real Valladolid ellen Manuel Pellegrini csapata 4-1-re győzött. Mi lehet az oka ennek a kétarcú teljesítménynek? Azt talán még maga a tréner sem tudja. De az újabb győzelemmel a Real Madrid továbbra is a tabella élén áll. Cristiano Ronaldo a 28. percben vette be a hazaiak kapuját szabadrúgásból. A labda még egy védő fején megcsúszott, de egyébként is háríthatatlanul ment a jobb fölső sarokba.
A Valladolid játékosai már várták a szünetet, de mielőtt pihenőre mentek volna a csapatok, jött Gonzalo Higuaín és megduplázta a fővárosiak előnyét. Az argentin támadó Rafael van der Vaart szabadrúgását belsőzte a Valladolid kapujába. Az 52. percben a hazai védők ismét elaludtak. Xabi Alonso a saját térfeléről szinte hanyag mozdulattal emelt Cristiano Ronaldo felé, aki lefejelte a labdát Higuaín elé, ő pedig lerázta a védőt, aki megpróbálta lerántani, majd a jobb sarokba passzolt. Pár perccel később megszerezte a Valladolid a szépítő találatot.
Pontosabban a Real Madrid szerezte meg a Valladolid számára, ugyanis Arbeloa fordult bele egy hazai játékosba a tizenhatos sarkánál, így a labda Diego Costa elé került, Casillas pedig úgy hárított, hogy a segíteni igyekvő Albiolra pattant a labda, onnan pedig a kapuba. A 65. percben ismét növelte a Real Madrid az előnyét. Ronaldo egy kisszöglet után éles szögből kapura lőtt, Villar kapus nem tudta fogni, a kipattano pedig Higuaín elé került, akinek semmi mást nem kellett csinálnia, mint 3-4 méterről paszsolni egyet a kapuba. Ezzel Higuaín, csakúgy, mint Lionel Messi, mesterhármast szerzett a La Liga 26. fordulójában.
La Liga 26. forduló eredményei:
Getaf 3 - 0 Mallorca: 3-0
Sporting Gijon 0 - 0 Athletic Bilbao: 0-0
Sevilla 1 - 1 Deportivo La Coruna: 1-1
Almeria 1 - 0 Malaga: 1-0
Racing Santander 0 - 0 Zaragoza: 0-0
Tenerife 4 - 1 Espanyol: 4-1
Villarreal 2 - 0 Xerez: 2-0
Barcelona 3 - 0 Valencia: 3-0
Valladolid 1 - 4 Real Madrid: 1-4

A mágikus Ronaldo jobbláb elsült

Higuaín triplázott

p.sz.
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat