
archívum
Mehet
A Balotelli-ügy

Mint tudjuk, Mario Balotelli és az Inter közötti kapcsolat enyhén szólva is megromlott az utóbbi időben. A fiatal játékos többször húzta ki a gyufát az olasz bajnoknál, mint ahány éves, és ennek ha mondhatjuk így, meg is lett az eredménye.
Kezdődött azzal, hogy mikor Mourinho nem nevezte a kezdőcsapatba, egész egyszerűen megsértődött. Majd a városi rivális AC Milan mezében parádézott kivívva ezzel a szurkolók haragját.
Balotelli átigazolására még várni kell
Ezek után nem csoda, ha most sorra jelennek meg a hírek arról, hogy eligazol Milánóból, bár ezt tagadta az Inter elnöke, Massimo Moratti. "Balotelli nem eladó!" - nyilatkozta többször is, ennek ellenére most nagyon úgy tűnik, hogy a kis olasz tehetség Angliába igazol a Manchester City-hez.
De ahogy az lenni szokott ez sem megy zökkenőmentesen. Már hetek óta másról sem olvashatunk, mint hogy Balotelli elhagyja az Inter csapatát. De a megállapodás egyenlőre nem akar megszületni annak ellenére, hogy a játékos ügynöke már Manchesterbe utazott, hogy pontot tegyenek az ügy végére. Eddig annyit lehet tudni (mondjuk ezt sem biztosan), hogy a felek 35 millió euróban állapodtak meg. Ugyanakkor Mino Raiola elmondta azt is, hogy Balotelli még nem írta alá az 5 évre szóló szerződést, amellyel a fiatal játékos évenként 4 millió eurót kaszálna.
Tehát ennyi idő elteltével sincsen változás az ügyben, annak ellenére, hogy már mindenki biztosra veszi Balotelli Manchester Citybe igazolását. Kérdés, hogy ki miatt nem született még meg a döntés, és meddig húzzák még egymást a felek.
H.V.
Csatlakozz hozzánk Facebook-on!
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Interjú a K-1 Fight Code Világbajnoki Selejtezőn Leyrer Richárddal
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










