
archívum
Mehet
A Barcelona nem tud hibázni
2010. febr. 8., hétfő, 13.07.14 CET

Barcelona - Getafe: 2-1
Lassan fel kell tennünk a kérdést: mikor fog hibázni a Barcelona? Illetve képes lesz-e tartani a Real Madrid ezt a gyilkos tempót? Pep Guardiola csapata ugyanis a hétvégi 21.fodulóban aratot sikerével a Getafe ellen, még mindig veretlen a spanyol bajnokságban. A 2-1-es sikerből Lionel Messi és Xavi vette ki a legnagyobb részt. Előbbi már a 7. percben betalált, a katalánok motorja, Xavi pedig a 67.percben lötte be a Barca második gólját. A Getafe csak a 90. percben tudta megszerezni a szépítő találatot Soldado révén, így a hazai siker egy percig sem forgott veszélyben.

Kaká gólt és gólpasszt adott
Az üldöző Real Madrid továbbra is öt pontos hátránnyal áll Pep Guardiola csapatával szemben, mivel ezúttal az Espanyol ellen kerekedtek felül 3-0-val. Cristiano Ronaldo még mindig eltiltását tölti, Raúl és Granero is a kezdőben kapott helyet. A Deportivo ellen duplázó Benzema ezúttal nem talált be.
Real Madrid - Espanyol: 3-0
Kaká lassan kezdi megtalálni önmagát, ezt az is bizonyítja, hogy a brazil a fővárosiak második gólját ő szerezte, ráadásul pazar indítást hajtot végre, amiből a csereként beálló Higuaín megzerezte a harmadik madridi gólt. A Mallorca már a negyedik helyre lépett fel a Villarreal elleni 1-0-ás győzelmével, megelőzve a mostanában gyengébb teljesítményt nyújtó Sevillát.
További hírek:
Információ:
Legfrissebb Videók
Havazás : -1 CBudapest részletes időjárás itt
2010.03.11 - csütörtök, Szilárd napja van.
Havazás : -1 CBudapest részletes időjárás itt
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Bajnokok Ligája (31), Manchester United (19), Bayern München (16), Real Madrid (15), Milan (15), Arsenal (15), Chelsea (14), Premier League (12), Európa Liga (12), Barcelona (11), Liverpool (10), La Liga (10), Fiorentina (10), Rooney (9), Inter (9), Everton (8), Sevilla (7), Juventus (7), Serie A (7), Robben (7)



A Real Madrid és a Milan is búcsúzott a Bajnokok Ligájától
A legjobb négy között a Veszprém
UFC Versus 1
Közeledik a Schalke a hibázó Bayern Münchenre
Nyert az Arsenal, előzött a MU
Döntetlen a római derbin, a Palermo Bajnokok Ligája pozícióban
A spanyol bajnokság élére ugrott a Real Madrid
Újabb Old Firm az Ibrox Parkban
A legjobb négy között a Veszprém
Pardiék megléphetnek
Rajtuk áll, vagy bukik
Ők vezényelték a tesiórát
Már a ZTE-re készülnek
UFC Versus 1
Kampmann Paulo Thiagoval küzdhet az UFC 115-ön
It's Showtime! Visszatér az utcai harcosok bajnoka, Kunkli Tivadar
WEC 47 eredmények
Griffin vs. Nogueira, UFC 114










