
archívum
Mehet
A Benfica már a legjobb 16 között

Benfica - Hertha: 4-0
A múlt heti odavágón a Hertha 1-1-es döntetlen kiharcolására volt képes, ám most a Benfica otthonában kellett volna helyt állni. A 25. perc elején jártunk, amikot egy pazar összjáték után Pablo Aimar tört be a tizenhatosra és védője szorítása mellett Drobný kapujába jőtt laposan. A második félidő elején a németek kicsit még az öltözői hangulat hatása alatt lehettek, hiszen három perc sem kellett és Di Mária beadásából Cardozo duplájára növelte a Benfica góljai számát. 
Aimar szerezte az első találatot
A támadó a tökéletesen kanyaródó labdát a léc alá bólintotta, de itt a Hertha kapusa is alaposan benne volt a gólban, mivel kicsit a labda alá szaladt. Éppen hogy eltelt tíz perc a gól után, máris jött a következő találat. Aimar élesen a kapu elé tekerte a szögletet, az öklözni igyekvő Drobný saját játékosát találta el a labdával, amely Javi Garcia elé került. Neki pedig semmi más dolga nem volt, mint lőni egyet, 3-0. Ez a találat már sok volt a Hertha játékosainak. Fejben teljesen széthullott a csapat, amelynek következtében a 61. percben a Benfica már a negyedik találatot jegyezhette.

Oscar Cardozo kétszer is eredményes volt
Ismét egy bal oldali beadás következett, amely után a vendégek védői mintha elfelejtették volna, hogy Cardozo egyszer már eredményes volt. A csatár teljesen tisztán mellel lekezelte a felé szálló labdát, majd higadtan a jobb alsóba lőtt. A németek kapusa teljesen tehetetlen volt, de becsületből azért elvetődött. Így a Benfica szó szerint lemosta a Herthat a pályáról és már fotelből nézheti végig a csütörtöki összecsapásokat, találgatva, ki lesz a következő ellenfél az Európa Liga nyolcaddöntőjében.
p.sz.
Stuttgart - Barcelona: 1-1
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Interjú a K-1 Fight Code Világbajnoki Selejtezőn Leyrer Richárddal
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










