archívum
Mehet
A Hamburg féllábbal a negyeddöntőben, kikapott a Liverpool
2010. márc. 11., csütörtök, 22.56.20 CET

Beigazolódott az angolok félelme. A Liverpool az Európa Liga nyolcaddöntőjének odavágóján a Lille otthonában kellett valamit elérjen. A franciák egyáltalán nem könnyítették meg Rafa Benitez csapatának dolgát. Glen Johnson és Daniel Agger is visszatért a védelembe az angoloknál, míg a franciáknak nélkülözniük kellett az elefántcsontparti támadójukat, Gervinhot. Alig telt el pár másodperc a mérkőzésből, rögtön Pepe Reinanak volt védeni valója. Meglepően jól kezdtek a franciák, az első valamire való liverpooli lehetőségre negyedórát kellett várni. Az első játékrész fele is eltelt, amikor a vörösök eltalálták Mickael Landreau kapuját. Ryan Babel Fernando Torrestől kapott egy keresztlabdát, de a franciák kapusa a holland lővését lábbal hárította.
Lassan közeledett a játékrész vége és igen forró pillanatokat kellett átélnie a Lille védelmének, de Landreau kétszer is hárított egymás után. Az félidő végén megszületett az első találat, Hazard vette be Reina kapuját, de a találatot les miatt érvénytelenítették. A második félidőben is aktív volt Babel, de a 72. percben Riera állt a helyére. A Lille igen veszélyes akciókat vezetett és egyértelmű volt, hogy Hazard még problémát okozhat. Lett is baj, A belga játékos a 84. percben betalált a liverpooliak kapujába. Szabadrúgás járt a bal oldalról, amelyet maga Hazard végzett el. A labda az ötösön pattant egyet és érintés nélük Reina kapujába szállt. Ebben a spanyol kapus is alaposan benne volt. Így a Liverpool egy gólós hátrányt kell ledolgozzon a visszavágón.
Ennél könnyebb dolga volt a német Hamburgnak, legalább is az eredmény tekintetében, amelynek ellenfele az Anderlecht volt. A 23. percben német szöglet következett a jobb oldalról, amelyet könnyen kifejeltek a vendégek, de a lecsorgó Aogo elé került, akinek lövése elakadt egy védő lábában és éppen az arra kószáló Mathijsen elé pattant, aki a hálóba bombázott. Lassan közeledett a félidő, amikor Elia próbálkozott támadást kezdeményezni a bal oldalon.
A beadás az alapvonal felé vette az irányt, de a holland lecsapott a labdára és laza bokamozdulattal honfitársához, Ruud van Nistelrooy-hoz passzolt, aki elképesztő szögből szerzett gólt. A veterán csatár bal lábbal még belekotort a labdába, amely a rövid kapufa segítségével a kapuba került. Ha volt még hely a kapus és a kapufa között, hát azt van Nistelrooy megtalálta. De még a félidő vége előtt szépítettek a belgák. Legear bődületesen nagy bobmagólt lőtt szabadrúgásból a 44. percben. Ezzel még a szünet előtt szorosabbá vált a mérkőzés. De az adódó lehetőségek közül egyet sem tudtak kihasználni a belgák, nem úgy, mint Jarolim a 76. percben. A cseh középpályás egy lepattanó labdát kapásból lőtt Proto kapujába húsz méterről. Ezzel a Hamburg 3-1-re győzőtt, így megnyugtató előnnyel utazhatnak majd a visszavágóra.
További eredmények:
Atletico Madrid - Sporting Lisbon: 0-0
Hamburger SV - Anderlecht: 3-1
Lille - Liverpool: 1-0
Rubin Kazan - Wolfsburg: 1-1

Hazard gólja döntötte el a találkozót

Van Nistelrooy szorult helyzetből szerezte a Hamburg második gólját
A beadás az alapvonal felé vette az irányt, de a holland lecsapott a labdára és laza bokamozdulattal honfitársához, Ruud van Nistelrooy-hoz passzolt, aki elképesztő szögből szerzett gólt. A veterán csatár bal lábbal még belekotort a labdába, amely a rövid kapufa segítségével a kapuba került. Ha volt még hely a kapus és a kapufa között, hát azt van Nistelrooy megtalálta. De még a félidő vége előtt szépítettek a belgák. Legear bődületesen nagy bobmagólt lőtt szabadrúgásból a 44. percben. Ezzel még a szünet előtt szorosabbá vált a mérkőzés. De az adódó lehetőségek közül egyet sem tudtak kihasználni a belgák, nem úgy, mint Jarolim a 76. percben. A cseh középpályás egy lepattanó labdát kapásból lőtt Proto kapujába húsz méterről. Ezzel a Hamburg 3-1-re győzőtt, így megnyugtató előnnyel utazhatnak majd a visszavágóra.
További eredmények:
Atletico Madrid - Sporting Lisbon: 0-0
Hamburger SV - Anderlecht: 3-1
Lille - Liverpool: 1-0
Rubin Kazan - Wolfsburg: 1-1
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), Bajnokok Ligája (106), Inter (85), Európa Liga (74), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38), Liverpool (36), Dél-Afrika (35), Bundesliga (32), Roma (31)

Kick-box harcosaink menetelnek
A svédek a kontráinktól tartanak
Erdei Zsolt őrült mutatványra készül
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Átigazolások: Németország
Hivatalos: Van der Vaart a Spursé
Átigazolások: Olaszország
Hivatalos: Van der Vaart a Spursé
Ligue 1: A Toulouse még mindig nem talált legyőzőre
Nem kis fegyvertény
A gólínség orvosolandó
Fellebbeznek
Újabb támadóval erősítettek
Játszani és nyerni szeretne