archívum
Mehet
A Juvénak nem lesz könnyű a Fulham ellen

Nem lesz könnyű dolga a Juventusnak a Gera Zoltánnal felálló Fulhammel. Az angolok az előző körben a tavalyi UEFA-kupa győztes Shakhtar Donyeck csapatát búcsúztatták, ezért mindenképp tisztelet jár nekik. Tudja ezt David Trezeguet is, a Juventus francia támadója. "Az lenne a legjobb, ha valamit nyernénk ebben az évben és ahogy nézem, már csak az Európa Liga maradt meg számunkra. De tisztelnünk"- nyilatkozta a francia támadó utalva a Juventus idei siralmas teljesítményére.
A torinóiak ugyanis kiestek az olasz kupából és már a Scudettoért folyó harcban sem számol velük senki sem. "Tisztelet jár a Fulhamnek, emlékeznünk kell arra, hogy kiütötték az elmúlt év UEFA-kupa győztes csapatát. A Firenzében aratott győzelem extra motivációt adott nekünk. Most már helyes úton vagyunk. A továbbiakban az európai sorozat motiválhat bennünket a Serie A-ban is, még akkor is, ha a mi célunk teljesen más volt a szezon elején." A Fulham rendkívül szívos csapat. Ha minden sorozatot figyelembe veszünk, az angolok kilenc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Az FA-kupában is menetelnek, a bajnokságban pedig stabil középcsapatként funkcionának.
Simon Davies, a Fulham középpályása tudja, hogy nehéz dolguk lesz a Juventus ellen, de bízniuk kell magukban. "Nem hiszem, hogy sok csapat olyan jól játszana, mint ahogy azt a Shakhtar Donyeck tette. Hinni kell magunkban, mert már volt pár igazán jó eredményünk az elmúlt időszakban. Játszuk a játékunkat és továbbra is szilárdak leszünk. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de azt is tudjuk, hogy képesek vagyunk jó eredményt elérni"

Trezeguet szerint tisztelni kell a Fulhamet

Zamora, a Fulham támodójának teljesítményén sok múlik
Simon Davies, a Fulham középpályása tudja, hogy nehéz dolguk lesz a Juventus ellen, de bízniuk kell magukban. "Nem hiszem, hogy sok csapat olyan jól játszana, mint ahogy azt a Shakhtar Donyeck tette. Hinni kell magunkban, mert már volt pár igazán jó eredményünk az elmúlt időszakban. Játszuk a játékunkat és továbbra is szilárdak leszünk. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de azt is tudjuk, hogy képesek vagyunk jó eredményt elérni"
p.sz.
Európa Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

UFC 143 mérlegelés
Kelemen Balázs ellenfelet keres
A DVSC hat edzőmeccset játszik Törökországban
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat