archívum
Mehet
A Lyon egyetlen góllal volt jobb a Real Madridnál

Nem szakadt meg a Real Madrid rossz sorozata a Stade Gerlandban, a Lyon pályáján. A spanyol fővárosi csapat ezúttal is vereséget szenvedett a francia csapat stadionjában. Iker Casillas éppen századik mérkőzését játszotta a Bajnokok Ligájában, de nem hozott szerencsét a jubileum. Nem keltette ijedős csapat benyomását a hazai együttes. Sidney Govou igen aktív volt a jobb oldalon, egyértelműen látszott, hogy a Lyon itt próbálja megbontani a madridi védelmet. Az első 20 perc elteltével a vendégek komoly gólhelyzetet sem tudtak kialakítani, míg a Lyon próbára tette párszor Iker Casillast.
Olyannyira jól ment Claude Puel csapatának, hogy az első félidőben ők irányították a játékot. Ahogy telt az idő, Pellegrini, a madridiak trénere egyre idegesebben járkált fel-alá. Közben Delgado, a hazaiak támadója majdnem megszerezte a vezetést egy kapáslövésből, de a kapufa Casillasszal és a Madriddal volt. Ám a második félidő elején jött, amire a Gerland közönsége várt. Makoun a félpályáról indulhatott el a labdával és miután senki nem volt hajlandó megtámadni őt, jó 25 méterről rádurrantotta a labdát Casillas kapujára, amely a hálóban kötött ki, 1-0 a Lyonnak.
A királyi gárda játékosai meg is zavarodtak a gól után és nem tudtak mit kezdeni a lyoni rohamokkal. A második játékrész közepén még Cristiano Ronaldo jelezte, hogy ő is a pályán van. Remek lövéséhez Hugo Llorisnak kellett nyújtózkodnia a pipa felé. Miután több találat már nem született a találkozón, a Lyon egy gólos előnnyel várhatja a madridi visszavágót. A vendégek pedig össze kell szedjék magukat, ha nem akarnak csúnyán felsülni hazai közönség előtt.
Milan - Manchester United Bajnokok Ligája
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Iker Casillas mindent megtett

Claude Puel csapata várja előnnyel a visszavágót
A királyi gárda játékosai meg is zavarodtak a gól után és nem tudtak mit kezdeni a lyoni rohamokkal. A második játékrész közepén még Cristiano Ronaldo jelezte, hogy ő is a pályán van. Remek lövéséhez Hugo Llorisnak kellett nyújtózkodnia a pipa felé. Miután több találat már nem született a találkozón, a Lyon egy gólos előnnyel várhatja a madridi visszavágót. A vendégek pedig össze kell szedjék magukat, ha nem akarnak csúnyán felsülni hazai közönség előtt.
Milan - Manchester United Bajnokok Ligája
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Interjú a K-1 Fight Code Világbajnoki Selejtezőn Leyrer Richárddal
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat