
archívum
Mehet
A Manchester City tárgyal Balotelliről

Mario Balotelli, az olasz bajnok Inter ügyeletes bajkeverőjének jövője még kérdéses. Angol lapértesülések szerint a Premier League egyik manchesteri klubja, a City érdeklődik nagy erőkkel a még mindig csak 19 éves csatár iránt. Az Inter vezetősége ezzel egyetemben kijelentette, hogy nem fogják olcsón elengedni a játékost Milánóból. Ez azután hangzott el, miután a Manchester City 25 millió euróért akarta megvásárolni a magasan jegyzett Balotellit.

Balotelli a Premier League-ben?
Az olasz támadójáért nem csak a City áll sorba. Két másik angol óriás is szívesen soraiban tudná Balotellit. A Manchester United, és a legutóbbi Premier League szezont megnyerő Chelsea is vinné az olaszok botrányhősét. A kékek 30 milliós ajánlata sem nyerte el eddig az Inter vezetőségének tetszését. Az olasz Bajnokok Ligája győztes alakulat elnöke, Massimo Moratti elmondta, hogy addig nem engedik el Balotellit, amíg egy nagy összegű ajánlat nem érkezik a klubhoz. "Mario egy szakmai képzésen vesz részt. Ő egy nagy tehetség. Már más nagy klub is kínált ajánlatot, amit értékelünk. Ebben a pillanatban még messze vagyunk a megoldástól." - nyilatkozta Moratti.
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)



Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Interjú a K-1 Fight Code Világbajnoki Selejtezőn Leyrer Richárddal
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










