archívum
Mehet
A Sevilla hátrányból győzött fölényesen

A Mallorca a Sevilla csapatát fogadta. A mérkőzés a hazaiak számára kezdődőtt jobban. Az 5. perc legelején Mario Suarez vette ve a Sevilla kapuját. Igaz neki csak be kellett passzolni, a nagy munkát Borja Valero végezte, aki egy labdamegtolással elfektette Palop kapust és még az alapvonal előtt vissza tudott passzolni. Öt perccel később a Sevilla majdnem válaszolt a gólra.
Dragutinovic szabadrúgása a Mallorca kapufáján csattant. Tíz perccel később viszont Palop pillanatai voltak nehezek. A kapus egy földre fejelt labdát éépen kihalászott a kapuból. Még ebből a hárításból indította el támadását a vendég csapat. A hosszan előre lőtt labdára Jesus Navas csapott le és valami elképesztő távolságból futotta le a védőt. A kifelé rohano Dudu előtt még elkanalazta a labdát és az üres kapuba passzolt, 1-1. Az 57. percben ismét Dragutinovic állt a labda mögött. Jó ballába van a védőnek, ezt most is bizonyította.
Gyakorlatilag mindenki, még a Mallorca kapusa is beadásra számított, de ehelyett Drago a hosszú pipába tekerte a labdát. Ez a gól megfogta a hazaiakat, amelynek következtében a 62. percben jött is az újabb gól egy villámgyors akció végén. A villámgyors Navas jobbról tette be a labdát középre laposan, ott pedig érkezett Perotti és a kapuba lőtt. Így a Sevilla idengenben aratott 3-1-es győzlelmet a Mallorca ellen.
La Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu

Navas a Sevilla legjobbja volt

Dudu alaposan elszámította magát Drago góljánál
Gyakorlatilag mindenki, még a Mallorca kapusa is beadásra számított, de ehelyett Drago a hosszú pipába tekerte a labdát. Ez a gól megfogta a hazaiakat, amelynek következtében a 62. percben jött is az újabb gól egy villámgyors akció végén. A villámgyors Navas jobbról tette be a labdát középre laposan, ott pedig érkezett Perotti és a kapuba lőtt. Így a Sevilla idengenben aratott 3-1-es győzlelmet a Mallorca ellen.
La Liga hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), Milan (39), José Mourinho (39)

Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Kessler elsöprő győzelmet aratott
Bazis Camp Oláh Ildikóval
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat