AJT Pro kiegészítő edzések, azaz mi hiányzik a profik edzéstervéből? - 2. rész
Bere Tamással beszélgettem a Magyarországon egyedülálló kiegészítő edzésrendszerről. (A riport első része itt olvasható.)
„A profi sportágakban egyre nagyobbat ugranak, egyre gyorsabban futnak, egyre pontosabban és gyorsabban lövik meg a labdát. Ezt a nemzetközi fejlődési irányt egyszerűen követni kell! – állítja Bere – Külföldön már régóta az a tendencia, hogy a csapatsportágakban szereplő egyéni sportolókat minden területen a maximumra próbálják felhozni. Ma már nem csak annyit várnak el a középső védőtől, hogy – legyen bármennyire lassú vagy technikailag alulképzett is – lépjen oda és bikázza el valahogy amerre áll… Nem! Manapság már minden élsportolónak – természetesen amennyire az alkata megengedi – atlétikus testfelépítésűnek, gyorsnak és technikásnak is kell lennie egyszerre az érvényesüléshez. Ez a párhuzamos fejlődési irány szinte minden csapatsportágra jellemző, a labdarúgásra ugyanúgy, mint a kézilabdára vagy a jégkorongra. Az egyéni szinteket kell jobban felépíteni és erősíteni, ezáltal tud a csapat, mint egység dinamikusan fejlődni.”
Azokat a sportágakat, ahol ilyen gyakori a testi kontaktus, egységesen kontaktsportágaknak hívják. Hadfi és Bere úgy gondolják, hogy jelenleg a világon ennek a tréningtechnikának a mikéntjét ők „fejtették/fejtik föl” először. Lényegében úttörők ezen a területen, hiszen a program nemzetközi viszonylatban is az élen jár. Bere elismeri, hogy külföldön már vannak hasonló próbálkozások, de ennyire komplex, sportág specifikus edzéstervvel még nem találkozott.
„Nagyon fontos, hogy a sportolók megtanulják, hogy a testi kontaktust hogyan lehet használni és kihasználni a játék hevében. Megértsék, milyen technikai rendszerek, milyen érzékek működnek akció közben, illetve hogyan kell energia hatékonyan kihasználni a tudásukat. Egy olyan sportoló, aki tudatosan soha sem gyakorol ilyen helyzeteket, egyrészt jobban fárad majd meccs közben, másrészt bizonytalan lesz, nem lesz meg a kellő magabiztossága, ami ahhoz szükséges, hogy az ilyen szituációkat képes legyen megnyerni.” – mondja Bere.
Az AJT során a játékosok olyan „párbaj szituációkkal” (például párharcok, ütközések, lerántás, pozíciós harc, visszahúzás, földre érkezés stb.) ismerkednek meg, amilyenekkel edzésen és a mérkőzéseken is folyamatosan találkoznak. „Lehetséges ezeknek a szituációknak a tudatos kezelése és kiismerése, de ez egy komplex képesség. Ehhez segítjük hozzá a játékosokat, úgy, ahogy eddig soha senki nem tette. Jelenleg ugyanis ez a képesség a játékosokban csak ösztönösen működik.” – állítja a többszörös magyar cselgáncsbajnok, majd a Real Madrid sztárfocistáját említi példaként: „Ha már úgyis szóba került korábban, vegyük például Cristiano Ronaldót. Kiváló és szélvészgyors támadóként nagyon gyakran próbálják felrúgni, ami ha sikerül is a védőknek, van, hogy Ronaldo hatot-nyolcat pördül a földet érése után. Ez egy ösztönszerű mozdulatsor, neki valószínűleg nem tanították, hogy így tegyen. Konkrétan nem tudja, hogy miért gurul úgy ahogy, hiszen ösztönszerűen csinálja, ráadásul általában jól, mert a legtöbb esetben nem sérül bele. A sérülés veszélye azonban nála is jóval nagyobb így, mintha ez a mozdulatsor kellő mennyiségű gyakorlással tudatossá válna.”
Arra a kérdésre, hogy mennyi időbe telik, mennyi ideig kell gyakorolni egy sportolónak, amíg tudatossá válik nála például az esés, a következő választ kapom: „Ez függ a gyakorlat komplexitásától, hogy mennyire nehéz a gyakorlat. Azt szokták mondani, hogy körülbelül 1500-tól 7000-ig kell ismételni a gyakorlatszámot addig, amíg kialakul a dinamikus sztereotípia. Ennyi szükséges ahhoz, hogy a mozdulatsor tudatossá váljon a játékosnak, s ha álmából keltik fel, akkor is meg tudja csinálni.
Az AJT során a játékosok az ún. preventív képességeket egyre összetettebb és magasabb szinten gyakorolják. Alapszinten kezdik, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy például megtanulják, hogyan kell esni. Innen haladnak föl, egyre magasabb szintek felé: guggolás, állás, majd dinamikus helyzetek és kikényszerítő helyzetek (például lökés, ütközés utáni esés). Ezek után jöhet a felugrásból-, dobásból esés, illetve a kézilabdából jól ismert felugrás közbeni lökésből való esés. De erre hozhatunk jó példát a fociból is: ilyen volt Puyol kéztörése annakidején. A lényeg az, hogy ezeket a helyzeteket a tudatosság kialakulásáig kell formálni. Ebből a sportágak óriásit profitálnak. A speciális párbaj szituációknak a gyakoroltatásával az ezekhez nélkülözhetetlen izomcsoportok (törzs, nyak, hát, láb) értelemszerűen erősödnek. Emiatt például jelentősen csökken a sérülésveszély, így kevesebb rehabilitációs időre lesz szükség, ráadásul a játékosoknak nő az önbizalma, magabiztossága az éles szituációkkal szemben.”
A klubok számára tehát adott a lehetőség egy szakmai szempontból is profi szinten felépített edzésfejlesztési stratégia alkalmazására, amely akár a társasági adó (TAO) támogatásból is finanszírozható.
Folyt. köv.
AJT hivatalos oldal: www.ajtfit.com
Fotók: AJT archívum
