archívum
Mehet
Álom az Internek, rögeszme a Barcának

"Az ámunk megnyerni a Bajnokok Ligáját és a Barcelona számára rögeszme. Ez a különbség. Egy álom tisztább, mint egy rögeszme. Van egyfajta büszkeség az álomban, bárhol a világon. A Barcelonának a romai finálé volt az álma, de a madridi számukra rögeszme"- kezdte José Mourino a mérkőzés előtti sajtótájékoztatót, utalva a két csapat közötti különbségre. Bár 3-1-re nyert az Inter az első találkozón, a portugál szakember tuda jól, hogy a katalánok bármire képesek hazai pályán, hogy megfordítsák az állást.
Mourinho viszont örülhet, hogy játékmestere, Wesley Sneijder ismét egészséges, így minden bizonnyal a kezdő csapatban kap helyet, a középpályán. "Sneijder jól van és játszani fog. A mérkőzés alatt majd meglátjuk, hogy rendben van-e annyira, hogy játszon kilencven percet. Még van egy kis problémája, de pozitív válaszokat adott az utolsó tréningen és nincsenek kétségek." Mourinho ezek után kitért két játékosra, akik nagy problémákat okozhatnak. Az egyik Zlatan Ibraimovic, akit a portugál mester nagyon jól ismer már, de a svéd koránt sem brillírozik a pályán.
A másik játékos Lionel Messi, akit az első mérkőzésen nagyon jól hatástalanítottak az Inter védői. Csak egy apró megjegyzés: Messi azon a találkozón alig futott többet, mint Victor Valdés, a katalánok kapusa. "A Barcelona egy top csapat, top edzővel és top játékosokkal. Ugyanazt a filozófiát használják a játékra már évek óta, ugyanakkor egy olyan csapat, amelyet át kell alakítani. Láttuk Ibrahimovicot és Messi különböző pozíciókban játszani. Ez egy olyan csapat, amelynek a játéka tele van változatosságokkal. Megvan a módja a játékunknak és csak magunkra gondolunk. Nem egy nagy színmű, ahogyan játszanak"- fogalmazott Mourinho. Már-már szinte dicséri a Barcelona játékát, de azért megjegyzi, hogy nem kell elájulni tőle. Ma este kiderül, mely gárda lesz az ellenfele a Bayern Münchennek.

Sneijder kulcsfigurája a támadásoknak

Mourinho: A döntőbe jutni álom

p.sz.
Bajnokok Ligája hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat