archívum
Mehet
Ancelotti megnyerte a világ legkeményebb bajnokságát

Ilyen egy igazi vesztes. Nem keres másokban hibát, nem okol senkit, hanem elismeri az ellenfél teljesítményét. Ilyen Sir Alex Ferguson, a MAnchester United skót menedzsere, akinek három éves uralmát törte meg Carlo Ancelotti, a Chelsea olasz szakembere. AZ utolsó pillanatig kérdéses volt, ki nyeri meg az angol Premier League idei kiírását, de mélyen belül talán mindenki látta, hogy a londoni alakulatnak van a legnagyobb esélye.
Már csak azért is, mert az utóbbi hetekben nem igen volt ellenfele a pályán. Hogy mást ne említsünk. Didier Drogbával az élen a Chelsea úgy ünnepelhette hazai pályán a bajnoki címet, hogy a Wigant az utolsó fordulóban nyolc góllal verte meg. Ehhez nehéz valamit is hozzáfűzni, az eredmény önmagáért beszél. Ilyen egy igazi bajnokcsapat. Sir Alex Ferguson pedig ezt becsüli. "Ez a világ legnehezebb ligája és taps jár a Chelseanek, amiért megnyerte. Mi egymás után háromszor nyertünk, ezért tudjuk, milyen nehéz. Így gratulálok Carlonak, aki jó menedzser és jó srác. Természetesen jövőre visszatérünk. A következő évben ismét menni fogunk és megpróbáljuk visszaszerezni a címet"- nyilatkozta Ferguson.
Bár partiban volt a MU a londoni riválissal, azért sokan elismerik, hogy ez a Manchester United már nem olyan, mint Cristiano Ronaldoval egy éve. A jó eredmények első sorban Rooney-nak köszönhető, aki a United 86 bajnoki góljából 26-ot vállalt magára. A gólkirány pedig nem más, mint a Chelsea elefántcsontparti nagyágyúja (elnézést az Arsenal szurkolóktól a titulusért), Didier Drogba, aki éppen a Wigan elleni mesterhármasával lett első a mesterlövészek listáján 29 találatával.

Terry gyermekeivel, Summerrel és George-al ünnepelt

Didier Drogba lett a gólkirály 29 találattal
Bár partiban volt a MU a londoni riválissal, azért sokan elismerik, hogy ez a Manchester United már nem olyan, mint Cristiano Ronaldoval egy éve. A jó eredmények első sorban Rooney-nak köszönhető, aki a United 86 bajnoki góljából 26-ot vállalt magára. A gólkirány pedig nem más, mint a Chelsea elefántcsontparti nagyágyúja (elnézést az Arsenal szurkolóktól a titulusért), Didier Drogba, aki éppen a Wigan elleni mesterhármasával lett első a mesterlövészek listáján 29 találatával.
p.sz.
Premier League hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat