archívum
Mehet
Angliában már biztosra veszik Fabregas távozását

Elég egy különös érzelmi megnyilvánulás és a zsurnaliszták rögtön asszociálnak valamira. Jelen esetben Cesc Fabregasról van szó. Az ágyúsok csapatkapitánya a Fulham ellen megnyert hazai mérkőzés után egykedvűen sétált körbe társaival az Emirates gyepén. Körülbelül olyan arcot festett, mint José Mourinho a bajnoki ünneplés alkalma során. Ez a kis apró érzelmi arcvonás elég volt ahhoz, hogy Angliában bizonyos portálok már tudni véljék azt, hogy Fabregas elhagyja az Arsenalt a Barcelona kedvéért.
De a találgatások helyett beszéljenek inkább a tények. A spanyol klub vezetői még egyáltalán nem tárgyaltak a londoni csapat vezetőivel. Tehát még egyáltalán nincs megállapodás. Fabregasnak élő szerződése van a klubbal, Wenger pedig nem akarja eladni legértékesebb játékosát. Ezért a Barcának elképesztően magas összeget kellene letennie az asztalra, hogy az ágyúsok fontolóra vegyék az ajánlatot. Mert bár az Arsenal nagyon ragaszkodik spanyol játékmesteréhez, Cristiano Ronaldo Real Madridba való szerződése óta tudjuk, hogy van az a z elképzelhetetlen pénzmennyiség, amiért egy klub megválik legjobb játékosától. Cesc ára a piacon jelenleg 55 millió euró körül mozog. De az Arsenal, ha kell, beveti ágyúit, hogy megvédje legerősebb bástyáját a katalán konkvisztádoroktól.

Fabregasról még nem történt érdembeli tárgyalás

p.sz.
Premier League hírek
A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat